Kalohírek

 

Fergeteges hangulat és dallamok – Újévi Operettgála tizedszer

2014. január 21.,kedd 08:36  |    
Január 17-én immáron tizedszer indult operett gálával az újesztendő Kalocsán. Nem mondhatjuk, hogy zökkenőmentesen kezdődött, de igazi tapsviharral végződött a műsor – kétszer is!
Megosztás: 



Egy évtizeddel ezelőtt Kalocsáról indult hódító útjára a Pesti Magyar Operett Színpad hazánk minden létező pontján szeretettel fogadott és sikerrel futó produkciója, az operett gála. Az idei előadást a rendezvény előtt bő egy héttel vészjósló felhők látszottak beárnyékolni, kiderült ugyanis, hogy az eredetileg meghirdetett helyszínen (vagyis a sportcsarnokban) mégsem lehet megtartani az estet. Félig-meddig kényszerpályán mozogva ugyan, de „hazatért” a produkció a Szent István Gimnázium dísztermébe, ahonnan egykoron indult, idézte fel a társulat direktora, Szabó Árpád.

Az eredetileg nyolcszáz fős közönségre tervezett műsor közönségét így a teremkapacitást szem előtt tartva két részletben tudták fogadni, azaz kétszer is megtartották az előadást a közreműködő művészek, a kalocsai hagyományőrző táncosok és a program kiemelt vendégművésze, az operett élő legendája, Oszvald Marika közreműködésével.



Nem mondjuk, hogy a bejutás-kijutás leányálom volt, de méltánytalan lenne erről többet szólni, tekintve, hogy mindkét előadás közönsége dübörgő vastapssal köszönte meg a társulat, a tánckar és a Bíró Péter dirigálta élő zenekar produkcióját, az állandó háziasszony, Füstös Éva szavait és természetesen a szervező, Szabó Árpád áldozatos munkáját.

Ilyen grandiózus operettshow-t még nem látott Kalocsa! A színpadon nagyzenekari kísérettel vonultatták fel a műfaj legnagyobb örökzöldjeit az előadóművészek, a tánckar és a kalocsai népművészet ápolói pedig szebbnél szebb koreográfiákkal és táncbetétekkel színezték a műsort, amelyet a speciális fényeffektek mellett egy hatalmas LED-falon futó hangulatvetítések tettek még látványosabbá.



- Nagyon sokan voltunk és leírhatatlan élmény ennyi embernek játszani. Egyszerre mozdul a zenei szekció a hanggal, és a fénnyel. Itt volt Oszvald Marika, a kalocsai táncosok, rengeteg szólista és táncos, egy szóval sok munka volt mindent összehangolni, de úgy érzem, és úgy láttam, hogy jól sikerült! – záporoztak a gondolatok az előadás kapcsán Szabó Árpád szájából, aki azt is megsúgta, hogy a kedvenc betétdala Lehár Ferenc „Cigányszerelem” című művéből a „Nézz rám, ha szeretsz” című klasszikus.



Mindent összevetve méltó operett-ünnepnek adhatott otthont városunk tízedszer is – hogy mi lesz a tizenegyedik alkalommal, azt még talán maga a szervező sem tudja, de egy biztos. Hallva a szűnni nem akaró tapsot és látva a kapunyitásra váró, félutcányi kígyózó sort a gimnázium előtt, kijelenthetjük, hogy az ezerszer temetett műfaj a mai napig él, és ha a kalocsai közönségen múlik, még bizonyosan nagyon sokáig élni is fog!


STVN
A videót a KalocsaTV készítette.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére