Az ötszáz forintos belépőjegyekből származó bevételt az iskola forrásainak kiegészítésére fordítják majd. A tervek között kottavásárlás, az év során rendezendő versenyek díjainak beszerzése, az éves elismerésben részesülő tanulók jutalmazására szánt ajándékok megvásárlása szerepel, de számos előre nem is látható apróság mellett ebből az összegből kell kiszorítani például az iskola által szervezendő koncertek díszleteit is – tudtuk meg Filus Mónikától, az iskola tanárától, a koncert fő szervezőjétől, aki örömmel számolt be a koncert sikeréről.
– Úgy tudom 120 szék volt a teremben, és mind foglalt volt, sőt jó páran álltak, néhányan még a teremből is kiszorultak. A produkciók jól sikerültek, úgyhogy szép koncertélményben lehetett része a közönségnek és a föllépőknek egyaránt.

A műsor a zongora tanszak előadásával kezdődött. Náluk hagyomány, hogy a koncerten egy zenés mesejátékot adnak elő. Egy-egy diák egy-egy betétet játszik el az erre az alkalomra összeválogatott zongoradarabok közül. A zenei anyagot most Orbán György Varázserdő, és Papp Lajos Meseképek című kötetének válogatott darabjai szolgáltatták. A két mű által zeneileg megformált témákra és karakterekre, szintén Varázserdő címmel FITÓ Ica keceli költőnő írt mesét, kifejezetten erre az alkalomra, így a koncert egyben ősbemutató is volt.
A továbbiakban a zongorista növendékek mellett, az iskola többi tanszaka is bemutatta műsorát.
A fuvolisták – Betlenné Dajkó Ágnes tanítványai – duett, trió és kvartett fölállásban, illetve zongorakíséretes szólóhangszer fölállásban játszottak.
Utánuk Vízi Melinda, Haskóné Apagyi Judit, Filus Mónika és Felnagyné Geri Emese zongoratanárok tanítványainak előadása, és Kerekesné Geri Zsuzsanna tanárnő énekes tanítványai, valamint Fehérvári István és Tóth Tibor növendékei szerepeltek.
A változatos művek között hallható volt Joplin Ragtime-ja, amelyet Tóth Tibor növendéke saxofonon, és a Beatles együttes híres száma, a Yesterday, amelyet Fehérvári István növendékei szólaltattak meg trombitán, kürtön, tenorkürtön és tubán.

Az énektanszak növendékeinek előadásában többek között a Dr. Bubó, és a Mézga Géza c. meséből hangzott el részlet, tovább fokozva az addig is vidám hangulatot.
Őket a Csicsák Lászlóné hegedűtanítványaiból álló Dolce kamaracsoport követte, akik Webber: Az Operaház fantomja című musical-jéből adtak elő egy ismert részletet, amelyet a közönség vastapssal jutalmazott.
Záró műsorszámként Borbély Lászlóné csellistáiból álló vonós kamaracsoport következett. Előadásukban Morricone: Volt egyszer egy vadnyugat, és Carl Orff: Carmina Burana című művének részlete csendült fel, mely méltón megkoronázta koncertet. Vendégfellépőként Farkasné Böjtös Beáta is közreműködött.
A belépőjegyek egyébként tombolajegyek is voltak egyben, a fődíj egy torta, a Barokk Cukrászda fölajánlása volt, a többi nyereményt a tanárok adományaiból sorsolták ki.
A terem dekorálásához használt lufikat a Fanti Léggömb Dekor ajánlotta föl.
Múlt pénteken 18 órai kezdettel tartották a Liszt Ferenc AMI évtizedes hagyományokra visszatekintő, évről évre megrendezett önsegélyező jótékonysági koncertjét. Az iskola növendékei és tanári léptek színpadra a régi Művelődési Ház Kamaratermét zsúfolásig megtöltő közönség előtt.
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
