Húsz év
„Késő este volt, amikor Kocsis Zolival, Berkes Kálmánnal megérkeztünk szegedi koncertünk után Kalocsára, a szülői házba.
Mami persze meleg vacsorával várt minket, kelkáposzta főzelék volt fasírozottal, úgy emlékszem elég jó volt. Kálmán azóta is, 20 éve ezt emlegeti, a Mami kelkáposzta főzelékét - és hát persze én is. Otthon voltunk, jó volt.
Lefeküdtünk aludni, reggel Kocsis Zoli gyermeki rácsodálkozással figyelte, ahogy Édesapám begyújt a cserépkályhákba, azt hiszem keveset látott ilyet. Otthon voltunk, jó volt.
Este jött a koncert a Főszékesegyházban. A templom tele volt emberekkel, ismerősök, ismeretlenek, igazi tömeg. Enyém volt az első műsorszám, Mozart B-dúr Fagottversenye.
Kiálltam előre, vártam a zenekari bevezetőt, s bár nem szoktam, de akkor körülnéztem a közönség sorain, és aztán megszólalt a zenekar, úgy mozartosan, úgy rendesen bédúrosan. Vonósok, kürtök, oboák..., olyan jó magvas B-dúr…
És akkor elkaptam egy kislány pillantását. Szőke kislány, kék szemekkel, szép volt, és amikor meghallotta ezt a bevezetőt, akkor elmosolyodott.
Ez nem a kinevetés mosolya volt, nem is az értetlenségé, hanem az öröm, a rácsodálkozás mosolya volt. Mai napig nem felejtem el. Ez volt az a mosoly, mely - többek között - bebizonyította nekem, hogy ezt folytatni kell.
Zenélni kell, koncertezni kell, segíteni kell, Kék Madár kell!
Merthogy ez volt a Kék Madár Fesztivál nyitókoncertje 1991. november 7-én,
20 évvel ezelőtt.
Mami azóta már nincs, kelkáposzta főzelék sincs…, az Övé nincs…, de a Kék Madár van, ja és persze cserépkályha is van.
A Kék Madár Alapítvány az elmúlt 20 évben 36 millió forintot fizetett közvetlenül a családoknak, beteg gyermekeik gyógyítására, és közel 4 millió forintot adott a Kalocsai Városi Kórház Gyermekosztályának eszközök vásárlására és fejlesztésre, és immáron a
20. fesztivált szervezi.
Remélhetően a kalocsaiak és környékbeliek megelégedésére és örömére....”
Ezekkel a szavakkal invitálta a Kék Madár alapítvány honlapján és a fesztivál programfüzetében Lakatos György fagottművész, a rendezvénysorozat atyja az érdeklődőket. Szavai nem voltak hiábavalók: idén is több ezer látogató volt kíváncsi a színes programokra, akiknek jóvoltából – bár a hivatalos végösszeg még nincs meg – közel három és fél millió forint gyűlt össze a beteg gyermekek javára.
De nézzük sorjában, kiket is láthattunk, hallhattunk az idei fesztiválon.
Szeretet és alázat – múltidéző nyitány a Jezsuita templomban
A programsorozat a sok éves hagyománynak megfelelően kiállítással kezdődött. A Városi Galériában a Mezőtúri Képzőművészeti Alkotótelep válogatott munkáiból nyílt tárlat, akiknek nevében Györfi Sándor, művészeti vezető mondott köszöntőt, majd Prokai Gábor, művészettörténész nyitotta meg a kiállítást.
A hagyományoknak megfelelően Bayer Ilona a fesztivál háziasszonya is üdvözölte a megjelenteket, és a tőle megszokott odaadással, szívvel-lélekkel vezette fel a programsorozatot. A népes publikum ezután Mihajlo Zurkovic zongoraművész virtuóz játéka közben tekinthette meg az alkotásokat.
.jpg)
Szeretet és alázat. Talán ezekkel a szavakkal lehetne legjobban leírni mindazt, amit pénteken láthattunk és hallhattunk: az Erkel Ferenc Kamarazenekar játékát, Kocsis Zoltán vezénylését, valamint Berkes Kálmán klarinét- és Lakatos György nagyszerű fagottjátékát. Ők együtt (!) csaltak vidámságot, megértést, szeretetet a szívekbe, és olykor könnyeket az arcokra.
1991. november 7-én ezzel a koncerttel kelt szárnyra a Kék Madár. Az egymás és a zene iránti tisztelettel átszőtt hangversenyen többi mellett Mozart fagott- és klarinétversenye és Richard Strauss kettős versenye is elhangzott, csakúgy mint 20 évvel ezelőtt.
Telitalálat: Színpadon a Quimby!
Nem csak a gyökerekhez nyúltak vissza sikeresen a szervezők, hanem a fiatalságot is sikerült becsalogatniuk a Kék Madár világába. Sőt, nem csak hogy becsalogatták, a közel kétórás, felejthetetlen Quimby koncerttel bizonyára visszatérő vendéggé tették valamennyiüket.
Péntek este több mint ezren tomboltak a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény udvarán az arany- és platinalemezes zenekar koncertjén. Meg is érdemelték a fiúk a vastapsot! Széles repertoárral, teli energiával, a tőlük megszokott teljes összhangban muzsikáltak. Nem csoda, hogy a kalocsai közönség is beadta a derekát és két-három szám után átadta magát a koncerthangulatnak.
Látva a tömeget és hallva a Quimby tagjainak lelkesedését a Kék Madár Fesztivál nemes célja iránt, kétség sem fér hozzá: meghívásuk telitalálat volt!
Igazi zenei csemege
A szintén hagyományos kézműves kirakodóvásárral várták szombaton és vasárnap is a sétálóutcába ellátogatókat, ahol nem csak megcsodálhattuk, hanem meg is vásárolhattuk a szebbnél szebb darabokat.
A program a Városi Színházban folytatódott, ahol előbb Gryllus Vilmos Kossuth- és Prima Primissima díjas zenész, előadóművész, majd Kulka János Jászai Mari- és Kossuth-díjas színész lépett föl.
A Maszkabál és a többiek címet viselő gyermekműsorra több százan érkeztek, kicsik és nagyok egyaránt odaadóan hallgatták az előadót. A szokásokhoz híven itt hirdette ki Bayer Ilona a Kék Madár Alapítvány családi pályázatának eredményét, vagyis hogy mely beteg gyermeket gondozó családok részesültek támogatásban az idei évben. [A pályázatok elbírálásáról külön írásunkban tájékoztatjuk Önöket – a szerk.]
Kulka János szereplésére hasonlóan nagy érdeklődés volt jellemző. A művész külföldi előadók ismert dalait énekelte magyar szöveggel, de Cseh Tamás és Dés László műveivel is megörvendeztette a kalocsai közönséget. Zongorán Demkó Gergely kísérte.
Este a Korona étterem udvarán, az Eclectica együttes koncertezett. A kelta és breton eredetű népdalokra, erdélyi táncdallamokra és saját szerzeményekre épülő dalok Szathmáry Melinda különleges hangján szólaltak meg.
Apa és Lánya együtt állt a kezdeményezés mögé
Malek Miklós és Malek Andrea közösen állt vasárnap délelőtt a Hotel Kalocsa udvarának színpadára.
A többszörös EMeRTon-díjas magyar színésznő, énekesnő és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, karmester édesapja igazi örömzenével, ízléses humorral átszőtt – másfél órás - „ízelítőt” adott a mögöttük álló több évtizedes zenei múltból. A koncerten elhangzottak magyar slágerek Malek Miklós tollából, Hofi-dalok, és Malek Andrea saját dalait is hallhatták az érdeklődők.
Méltó befejezés a Szegedi Szimfonikus Zenekarral és a Vaszy Viktor Kórussal
A Kék Madár Fesztivál befejező rendezvényének az Operagálának a Művelődési Központ udvarán felállított rendezvénysátor adott otthont. Ezúttal Gyüdi Sándor karmester vezényletével a Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Vaszy Viktor Kórus tagjai érkeztek a Kalocsai Operaházba, valamint Somogyvári Tímea Zita, Gaál Wéber Ildikó, Szerekován János és Kelemen Zoltán énekelt szólót.
A vasárnap esti gála egyben a három napos Kék Madár Fesztivál lezárást is jelentette. Az élmények, a sok igyekezet, összefogás, és a városunkba érkező művészek támogatása azonban nem múlik el ilyen hamar. A Kék Madár Alapítvány az elmúlt 20 évben 36 millió forinttal támogatta a beteg gyermekek családjait. Az idei évben közel 3,5 millió forint bevétellel zárult a fesztivál.
„Ilyen jó bevétel talán még nem volt!”
Hogy mi történt azután, hogy az utolsó taktusok és szólamok is lecsengtek a vasárnapi záró-koncerten, arról a fesztiváligazgató Lakatos György fagottművészt kérdeztük.
– Hétfőn még számokról beszélgettünk, ha úgy tetszik, az ünnepi ebéd utáni mosogatásba kezdtünk. Ugyan azt még pontosan nem tudom megmondani, hogy a bevételi és a kiadási oldal hogyan fest, de ha nem csalnak az első adatok, akkor legalább három és félmillió forint, de lehet, hogy kicsit ettől is több a bevételünk – nyilatkozta örömmel a rendezvény atyja.
Lakatos György azt is megosztotta olvasóinkkal, hogy nem minden félelem nélkül vágott bele a programok szervezésébe és figyelte az egyes elemeken gyűlő nagyérdeműt. Az idei nagy újítástól, a fiatalságot megcélzó Quimby együttes koncertjétől például „görcsölt a gyomra”, hiszen nem tudta, milyen fogadtatásra lel majd a kezdeményezés. Az összegyűlt tömeg és a látottak-hallottak azonban minden kétségét eloszlatták – mint megjegyezte, az együttes tagjai nehéz szívvel indultak tovább Kalocsáról, és még el sem indultak, már a jövő évi visszatérés lehetőségeit latolgatták.
Arra a kérdésre, hogy vannak-e már tervei vagy ötletei a jövő évi fesztivált illetően nemes egyszerűséggel ennyit válaszolt:
- Most kell egy kis pihenő mindenkinek, de az már megfogalmazódott bennem, hogy legalább újabb húsz évig szeretném ezt csinálni.
Idén már a huszadik évfordulóját ünnepelte a beteg gyermekek támogatására életre hívott Kék Madár Fesztivál. A szervezők ez alkalomból felelevenítették az 1991-es koncertnyitányt, és jóvoltukból hazánk egyik legnépszerűbb zenekara, a Quimby is fellépett Kalocsán!
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
