Kalohírek

 

Reggelig tartó mulattság

2008. augusztus 14.,csütörtök 18:14  | 
Augusztus 16-án, immár harmadik alkalommal ismét megrendezésre kerül a Clippers Rockabilly Fesztivált. A helyszín, hasonlóan az első két alkalomhoz a foktői Fekete Horgony Kalóz Kocsma lesz, ahol 5 stílusbeli, azaz rockabilly zenekar lép majd a közönség elé. Beszélgettem Lakatos Gáborral, hogy megtudjam mire is számíthatnak azok, akik idén is ellátogatnak a fesztiválra.
Megosztás: 

-A szervezők egész napos programokkal várják a vendégeket, a szokásos „Horgonyos” rendezvényekkel: íjászat, főzés, borkóstoló, veterán autók- és motorok kiállítása és az elmaradhatatlan tombola a koncertek között. Egy színpadot állítanak fel, az első zenekar este 7 órakor kezd, a koncertek közötti időt pedig hastáncbemutatóval és egyéb programokkal, látnivalókkal tesszük élvezhetővé. Mivel a rendezvény terveink szerint reggelig fog tartani, lehetőség van sátorozásra is, emellett minden, a léthez szükséges felszerelésből sem fogunk hiányt szenvedni.

- Mennyire népszerű a fesztivál, mekkora a látogatottsága?
- Szerencsére már az első két rendezvényünk nagyon látogatott volt, ami viszont érdekes, hogy a résztvevők többsége még mindig inkább vidékről, Budapestről, Hatvanból, Székesfehérvárról, Szombathelyről érkezik, nem pedig Kalocsáról és környékéről. Persze azért belőlük sincs hiány, de reméljük, idén még az eddigieknél is többen keresnek fel minket.

- Milyen korosztály érdeklődik leginkább a rockabilly és a fesztivál iránt?
- Az 5 évestől egészen a 95 évesekig, szóval abszolút vegyesen. Ez a koncert vagy rendezvény nem mindennapos dolog, 5 rockabilly zenekar látható egy este a színpadon, és ez egy igazán pörgős, táncolós műfaj. A fellépők között van, aki egészen táncolós, bulizós formáját valósítják meg, de lesz, aki a zúzós, igazi vérbeli, dögös rockabillyt, van, aki a kettő keverékét játssza. Ez az egy éjszaka valóban egy elég széles szelete ennek a műfajnak. Tervezzük, hogy a rendezvényt meghosszabbítjuk, vagyis az elkövetkezendő évekre egész hétvégét igénybevevő szórakozást hozunk létre. De idén még mindenképpen be kell érnünk egyetlen éjszakával.

- A program mennyire időjárás függő?
- Mivel a helyszín nagy része szabadtérre tervezett, eléggé tartunk a rossz időtől. Előfordult már, hogy kisebb eső esett, de az igazán kitartó zenekedvelőket ez sem riasztotta el. Végszükség esetén belehet húzódzkodni a kocsmába, de bízunk benne, hogy erre nem lesz szükség.

Mi is bízunk benne, és reméljük, fergeteges hangulatban lesz részünk.

Vanessza

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére