Gubbantós – három napig pezsgett Uszód
2014. augusztus 19.,kedd 13:16 |
A pénteki nyitószám egyből egy új programelem volt, a Ringató című gyermekprogram, amelyre háromévesnél kisebb babáknak és anyukáiknak kínált remek időtöltést. A gyermekeket emellett aszfaltrajzverseny, majd hat órától a Léghajó Színház A három kívánság című előadása is várta.
Aszfaltrajz versenyen az óvodás fiúk közt Répási Balázs, az ovis lányok közt Forrai Zsófia diadalmaskodott, alsótagozatos fiúk mezőnyében Kanalas Patrik, a lányokéban Harangozó Adél rajzát találta legszebbnek a zsűri, míg a fölső tagozatosok közt Vitéz Sára érte el az első helyet.
.jpg)
Szintén először hirdették meg a felnőttek ügyességi versenyét. Ezen 14 pár indult, közülük Práger Péter és Kollányi Dániel párosa szerezte meg az elsőséget.
Operett és a musical gála sem volt még eddig a Gubbantóson. Most Szeredy Krisztina énekművész jóvoltából erre is sor került.
A könnyű műfajokat képviselte a Joy Duó, amelynek a falu háziorvosa, dr. Szalma Mihály az egyik alapítója, valamint a bajai Nagy Imi és Nagy Emma is. E téren mégis a Balkán Fanatik koncertje volt a „nagy durranás”, ők fél tizenegykor adtak nagy sikerű koncertet, utána pedig Győri Zoltán DJ közreműködésével hajnalig tartó disco zárta a pénteki napot.

Szombaton már a hagyományoké és a fesztivál vezérmotívumáé, a folklóré volt a főszerep.
A Duna partján hajnalban induló horgászversenyen a felnőttek közt Varga Máté, a gyerekek mezőnyében Dunai Zoltán, a lányok, asszok közül pedig Katus Ildikó szerezte meg az első helyezést.

A Hősök terén reggel tíz órától népművészeti vásár és bemutatók, később ugyanott népművészeti foglalkozások is várták az érdeklődőket. Délután, még mindig a Hősök terén egészségügyi szűrővizsgálatokon lehetett részt venni, míg a Polgármesteri Hivatal épületében az alkotótábor képeiből nyílt kiállítás.
Este hat órától gyönyörködhettünk a néptáncbemutatókban a szabadtéri színpadon, Tormási Elek és barátainak zenekara közreműködésével. Nemcsak a térség települései, de az ország több távolabbi városa, sőt, idén egyedüli határon túli résztvevőként Dunaszentbenedek erdélyi testvértelepülése, Marosmagyaró is képviseltette magát a seregszemlén.

A műsorszámok közötti szünetben adták át a települési elismeréseket. Az Uszód Községért Kitüntető Díjat Herceg Mária, Südi István, Samu Sándor vehette át, Bazsó László, Marosvölgyi Lászlóné, valamint Ruman Zoltánné pedig Uszód díszpolgára lett

A fesztivál záróeseménye immár hagyományosan a Boldizsár Emlékház fedett színjében délelőtt tíz órai kezdettel tartott vasárnapi ökumenikus istentisztelet volt.
A rendezvényt 85 cég és magánszemély támogatta, a programok előkészítésében és lebonyolításában több mint százötven fő dolgozott. A szervezők segítségüket, munkájukat ezúton is köszöni!
Fotók: Kopasz Sándor
További képek az alábbi linkeken:
(>>>)
(>>>)
(>>>)
(>>>)
