Kalohírek

 

Falunap volt Ordason

2014. augusztus 26.,kedd 15:50  |   
Titenhetedszer tartották meg a hétvégén a falunapot Ordason, ahol háromnapos rendezvénysorozattal ünnepelt a település.
Megosztás: 



A szervezőmunkát egy 15 fős, lelkes csapat már két hónappal korábban megkezdte, akikhez a lebonyolítás során további, mintegy 50 főnyi segítő csatlakozott – tudtuk meg Szabó Zsolt polgármestertől.
A falunap sikerét mutatja, hogy a 460 lakosú falu ünnepén volt olyan program, amelyen egyszerre is legalább félezer fő gyűlt össze.

A program a sokéves hagyományok jegyében alakult.
Pénteken délután négytől a gyermekeket aszfaltrajzverseny várta. Mivel itt minden résztvevő nagyon ügyes volt, ezért győztest nem hirdettek, ellenben a szép rajzokért cserébe minden induló csokoládét kapott.
Nem úgy a hat órakor kezdődő kispályás focikupán! Az ötcsapatos mezőny majdnem éjfélig ostromolta egymás kapuját. Végül első helyen a Nyak csapat végzett, második a Zöld ászok csapata lett, a dobogó harmadik fokán az Ordasi Öregfiúk zártak.



Másnap kora reggel indult a dunai horgászverseny. Ezen a megmérettetésen, a felnőttek mezőnyében Györgye Róbert diadalmaskodott, második helyen Mészáros László végzett, a harmadik helyet pedig Tarlós Vince szerezte meg. A gyerekek közt első lett Ifj. Ványai Gábor, a második helyen Tóth Sarolta, harmadik helyen pedig Tóth Zsófia zárt. A legnagyobb hal horogra akasztásáért járó különdíjat a felnőttek közt Mészáros László zsebelhette be, ugyanezt az elismerést a gyerekek közt Ifj. Ványai Gábor szerezte meg az első helyezése mellé.

Közben a falu központjában már javában tartott a kézműves kirakodóvásár Kovács László fazekas mester szervezésében.
A 10 órakor kezdődött hivatalos megnyitó ünnepély műsorán föllépett a település apraja-nagyja, sőt, az ordasi óvodások, az iskolások és a nyugdíjas klub tagjainak produkciója után Dunaszentbenedek asszonykórusa és néptánccsoportja is színpadra lépett.



A rendezvény hagyományaihoz tartozik, hogy ekkor nyílik kiállítás a nyáron tartott ordasi alkotótábor képeiből is. A táborban idén 12 fő vett részt. A többnyire térségünkből származó művészek mellett Bajáról és Kiskőrösről is érkeztek alkotók.
A megnyitón a Bures Banda zenélt, amivel a zenekar alapítója, Bures Tibor szűkebb pátriájába tért vissza erre a napra, hiszen a Kalocsán élő muzsikus ordasi származású.

A szombati nap egyik fénypontja volt a nagysátorban tartott háromszáz személyes ebéd. A helyben hizlalt marhából főtt pörköltet az ordasi Simon László készítette. Ő egyébként Fülöpszállás aljegyzője, ennek ellenére továbbra is szeretett falujában él.
A pörköltet szekszárdi száraz vörösborral tálalták, és az ebédet jóféle rétessel fejelték meg.

A délutáni zenés szórakoztató műsort úgy állították össze, hogy abban minden réteg, minden korosztály megtalálhassa az ízlésének megfelelő elemeket.
A folklórhagyományokat a Madocsai Hagyományőrző Néptáncegyüttes képviselte.
A Szollár Rezső-Wachsmann Ildikó duó műsora több évtized slágereit vonultatta föl, egészen a legutóbbi idők zenéiig.



Ezt követte Horváth Barbara, majd Dér Heni énekesek föllépése, utánuk pedig a Maya trió mutatta be műsorát. Ők már korában is fölléptek Ordason, eddig jellemzően operett betéteket megszólaltatva. Ezúttal inkább táncdalok, köztük is főleg olasz slágerek szerepelek repertoárjukon.
Caramel este nyolckor kezdődő koncertjére már teljesen megtelt a nézőtérként szolgáló utcaszakasz, a becslések szerint jó ötszázan lehettek ott.
Szórakoztatásukról a koncertek után a Limpi Band gondoskodott a hajnali fél háromig tartó utcabálban.

Vasárnap – szintén a hagyományokat követve – agapéval egybekötött ökumenikus istentiszteletet tartottak a rendezvénysátorban. Itt köszönt el a falu népétől Vass Huba, aki öt éven át volt a falu plébánosa, és akit az egyházi szolgálat most Soltra hív.
A rendezvénysorozatot lezáró program a családokat szólította meg: ugrálóvár a focipályán, továbbá a térség nagyobb ünnepein már megismert Garboncás játszórét népi fajátékai is várták a gyerekeket, emellett a falu utcáin lovas kocsikázásra, sőt, lovaglásra is lehetőség nyílt.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére