„Az egészségi állapotunk jórészt tőlük függ” – többek közt erre is felhívták a figyelmet azon az Egészségnapon, amit Negyvenszálláson Tihanyi Tiborné képviselő nyitott meg. A képviselő hangsúlyozta, hogy az utóbbi időben több településen tartottak ilyen rendezvényeket, és az eddigi tapasztalatok alapján az Egészségnapok sikeresek, népszerűek, a lakosság érdeklődve fogadja azokat. Kiemelte: az ingyenes életmód javító programokra, szűrővizsgálatokra nagy szüksége van a lakosoknak.
Mivel Negyvenszállás Kalocsához tartozik, de 4 km-re van a várostól, ezért a Tanyagondnoki Szolgálat segíti az ott élők életfeltételeinek javítását, a közszolgáltatásokhoz való hozzájutás, a szociális alapellátások kiépítését, és a most megtartott Egészségnap szervezéséből is részt vállalt.
– Az Egészségfejlesztési Iroda segítségével különböző szűrővizsgálatokon vehettek részt a lakosok. A munkatársak például vércukor-, vérnyomásmérést és kérdőív formájában általános állapotfelméréseket is végeztek. De nézték a testtömeg indexet, végeztek testzsír meghatározást, testsúly, koleszterin szint és kilégzett szén-monoxid mérést is – tájékoztatta portálunkat a vizsgálatokról Sántha Béláné, a Szociális alapszolgáltatási Központ vezetője.
A vizsgálatok és állapotfelmérések mellett Tóthné Farkas Erzsébet diplomás gyógytornász gyógytornát is tartott a részvevőknek, és a megjelentek elméleti tudását is bővítették.
Dr. Hajdú Zoltán, a terület körzeti orvosa az igen veszélyes és sok szövődményt jelentő, vezető haláloknak számító érszűkületről, érelmeszesedésről tartott tájékoztatást.
A videót a KalocsaTV készítette.
Múlt csütörtökön a negyvenszállási Faluházba várta a helyieket a szociális központ Tanyagondnoki Szolgálata, ahol a kalocsai Egészségfejlesztési Iroda közreműködésével ingyenes szűrővizsgálatokkal kiegészülő Egészségnapot tartottak.
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
