Hogy hogyan is jutott el a vállalkozás napjainkig, milyen kihívásokkal kellett szembenéznie családként és vállalkozóként a szívvel-lélekkel dolgozó közösségnek, arról dr. Berta Zoltán, a Bio-Drog-Berta Kft. alapító cégvezetője tartott részletes beszámolót.
A fórum meghívott vendégei és a sajtó munkatársainak köszöntése után dr. Berta Zoltán 1989-be kalauzolta a résztvevőket, amikor családjuk úgy döntött: valami újba vágja a fejszéjét. A BERTA Bt.-t 1990-ben, feleségével együtt, Bertáné Nagy Ágnessel alapították szántóföldi bio zöldség-fűszer-gyümölcs termesztésére.
.jpg)
A biotermesztés hagyományai akkor még nem vetették meg lábukat, ami okozott némi nehézséget a cégalapítást követően, ám ez nem szegte kedvüket. Berta Zoltán visszaemlékezett, hogy 1990-ben családi házukban teázó kialakítására adta a fejét, ami mellé egy aromakertet is kiépített, 80 olyan évelő aromanövénnyel, amiket elsősorban a környéken élőknek szándékozott bemutatni. Ahogy fogalmazott: „hogy a szomszéd ne vegye meg a drogériában például a kakukkfüvet, hanem lássa, hogy így néz ki, ott van a lépcsője mellett, csak ismerje fel.”
Munkáját egyre többen ismerték és elismerték, sőt, követői is akadtak. Mindezek ösztönözték arra, hogy a megkezdett utat tovább folytassa.
.jpg)
1992-ben 46 fajszi családdal karöltve tették le a mai napig működő termelési integrációs rendszer alapjait: a gazdák a földet és munkaerejüket adják, a Berta-cég pedig a gépeket, a vetőmagot és a technológiát. 1995-ben alapították feldolgozó vállalkozásukat, a Bio-Drog-Berta Kf.-t, amelyben a szárítás mellett őrléssel, lepárlással, nektár-, krém- és lekvárkészítéssel kezdtek el foglalkozni.
Az ezt követő években több beruházást is sikerült véghezvinniük, köztük a feldolgozó üzem fejlesztésére is tudtak költeni, és már nem csak a külföldi piacok felé tudtak nyitni termékeikkel.
A Berta-cégek mostanra számos Európai Uniós ország élelmiszer-ipari cégeinek és biokereskedéseinek, valamint az Egyesült Államokba, Svájcba és Japánba is szállítanak termékeket. Jelenleg 170 termékkel segítik az egészségesen táplálkozók sokasodó táborát.
Termékeik többször nyertek díjat, Berta Zoltánt – a teljesség igénye nélkül – a D'Espelette francia fűszerpaprika lovagrend tagjává is választották, és részesítették már Bács-Kiskun Megye Környezetvédelméért és Mezőgazdaságáért Díjban is.
Mint azt Berta Zoltán előadása során többször hangsúlyozta: családja nélkül mindez aligha valósulhatott volna meg. Büszkén beszélt gyermekei, Ágnes és Balázs szerepvállalásáról a vállalkozás életében. Azt is kiemelte: ritkának tartja, hogy a fiatalok vidéken vállaljanak munkát, így külön öröm számára, hogy gyermekei mégis ezt az utat választották tudásuk kamatoztatására.
Előadása után a vendég előadók prezentációit, beszámolót hallgathatták meg a résztvevők, így a második blokkban a Magyar Biokultúra Szövetség, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft., a Skal, valamint a Vidékfejlesztési Minisztérium előadója, a harmadik blokkban pedig a Survive Enviro Kft., a Kaposvári Egyetem, és a Hungarikum Szövetség képviselője tartott tájékoztatót.
A találkozó már biztosan nem csak a résztvevők emlékeiben rögzül, hiszen a Bio-Drog-Berta Kft. és a G & M Tanácsadó Kft. egy testvérvállalati együttműködési megállapodást is aláírt, melyben a felek arra tettek ígéretet, hogy a környezetvédelem és az egészségmegőrzés jegyében kívánnak egymásnak „jótestvéri” támaszt nyújtani.
A születésnapi fórum baráti beszélgetések mellett elfogyasztott kora délutáni ebéddel zárult.
Szakmai előadásokkal tarkított fórumon ünnepelte 25. születésnapját a fajszi telephelyű Bio Berta cég, amely az elismerésekkel is jutalmazott eredményei mellett küzdelmes és tanulságos éveket tudhat maga mögött.
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
