A nap folyamán ezer-ezerkétszáz ember fordult meg a tizenegy hektáros madárparkban, ahol a vizimadarak mellett jó néhány szamár, mangalica, ló, nyúl és birka is lakik, és ahol a piknikezni vágyók igényeihez is minden adott, hiszen kiépített infrastruktúrával, szálláslehetőséggel várja a jövőben is látogatóit a park.
A program kavalkád reggel 10 órakor főzőversennyel vette kezdetét, de már ekkor birtokba vették a kicsik a szalmavárat is, ahonnan a következő órákban alig-alig tudták lecsalni őket a szüleik. A főzőverseny eredményét a délutáni órákban hirdették ki. A legfinomabb étket a "Betyár csapat" készítette, élén Vas Józseffel, második helyre főzte be magát a "Vagyonhasznosítás" elnevezésű csapat Szabó Patrik vezetésével, míg a harmadik helyezett a Kecskés János vezette "Kalo-Méh csapata" lett.
A délutáni megnyitón Török Ferenc, Kalocsa polgármestere méltatta az elmúlt hónapok szorgos munkája nyomán megújult és megszépült parkot.
– A sokáig használaton kívül lévő, az enyészetnek hagyott, ám valamikor méltán híres és jól működő diákfarmban az új vezetés meglátta a lehetőséget, és a Startmunka mintaprogram segítségével a város és a környék lakóinak, az ország számos más pontjáról érkezőknek olyan parkot hozott létre, ami a tanulást is segítheti és a pihenést, a kikapcsolódást is jól szolgálja – mondta a polgármester. Aki annyit még hozzátett, hogy a park továbbfejlesztése, további állatok odaköltöztetése, és a szabadidős tevékenységek fejlesztése is terveik között szerepel.
A programokat színesítette az Iszkiri együttes délutáni gyermekműsora is, melyet megelőzően íjászversenyen is részt vehettek az érdeklődők, de az igazán bevállalós családok talicskatolásban is jeleskedhettek.
Janicsák Veca és Takács Nicolas is örökbe fogadott egy-egy állatot
A nap folyamán többször felléptek kalocsai tánccsoportok is. A Hétszínvirág növendékeit épp úgy megtapsolta a fáradhatatlan közönség, mint a délutáni állatsimogatást és aktív pihenést követő koncerteket.
Kora délután Takács Nicolas, a 2010-es X-faktor tehetségkutató verseny második helyezettje, majd Janicsák Veca, Fonogram-díjas magyar énekesnő, az X-Faktor első évadjának 4. helyezettje és egyben legjobb női hangja adott koncertet.
A színpadi produkciójukat követően pedig mindketten örökbe fogadták az vizimadárpark egy-egy kis lakóját. Nicolas egy kisbárányt, Veca pedig egy kecskét. Utóbbit Veca Zoltánnak keresztelte el, Nicolas pedig stílszerűen a saját nevét adta a báránynak.
A nap, Dupla KáVé koncerttel ért véget. A parkban az élet azonban vasárnap és hétfőn is folytatódott, és ez nem lesz másképp a következő hónapokban sem. Mint azt a parkot üzemeltető Kalocsa Vagyonhasznosítási és Könyvvezető Kft.-től megtudtuk, a hét minden napján várják a látogatókat reggel 9 és délután 5 óra között.
A szombat délelőtt készült fotókat itt tekinthetik meg.
Tömegeket vonzott és óriási sikert aratott szombaton a Kalocsa közeli kisfoktői Vizimadárpark és Szabadidőközpont megnyitója, ahol egész napos programsorozattal várták a kicsiket és a nagyokat.
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
