Új vezető a Városi Kommunális Intézmény élén
A testület még augusztusban írta ki azt a pályázatot, melyre szeptember 24-ig, négyen pályáztak. Ma eldőlt, hogy a Városi Kommunális Intézmény intézményvezetői álláshelyére Lengyel Ferenc Gábort tartják a legalkalmasabbnak a város vezetői.
A Gazdaságfejlesztési és Munkahely-teremtési Bizottság tiszte volt megvizsgálni a beérkezett pályázatokat, akik három jelentkezőt a pályázatuk érvénytelensége miatt elutasításra javasoltak. Zárt ülés keretében Lengyel Gábort meghatározott időre 2012. november 1-től öt évre, 2017. október 31-ig választották meg.
Változatlan feltételekkel működik tovább a házi gyermekorvosi ügyelet
2011. márciusában döntött úgy a testület, hogy a házi gyermekorvosi ügyeletet a Morrow Medical Zrt-n keresztül működteti. A szerződésben foglalt időtartam lejárt, azonban ezt most még fél évvel, azaz 2013. június 30-ig meghosszabbították.
A polgármesteri tájékoztatóban Török Ferenc elmondta, hogy a kecskeméti megyei kórházzal történő integrációnak köszönhetően tovább fejlődik a Szent Kereszt Kórház. A gyermekosztály megnyitására 2013. január 1-től nyílik majd lehetőség, amelyet már nagyon sokan várnak a városban és a kistérségben.
Ismét lesz egészségügyi szakképzés a Kossuthban
Egy a szakképzésről szóló kormányrendelet keretében megváltoztak az Országos Képzési Jegyzékben szereplő megnevezések és számok. Ehhez igazodva kellett a Nebuló, a Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium valamint a Kossuth Zsuzsanna Humán és Kereskedelmi Szakközépiskola, Szakiskola alapító okiratait módosítani.
Ez kell ahhoz, hogy a 2013/2014-es tanévben indíthatóak legyenek az iskolák által választott szakmák. Simon Zoltán alpolgármester ehhez kapcsolódóan elmondta, hogy a város iskoláiban induló szakmák kiválasztása, a végzettség után való minél jobb elhelyezkedési lehetőségek figyelembevételével kerültek kialakításra. A cél az, hogy az iskola elvégzése után minél több szakember jusson munkához a városban, a térségben és az országban.
Ennek tükrében, a Dózsában középfokú végzettségre épülve CAD-CAM informatikus, Gépgyárták-technológiai technikus, Gyakorló fodrász, Infokommunikációs hálózattelepítő- és üzemeltető, Irodai asszisztens, Pénzügyi-számviteli ügyintéző szakképesítések szerezhetők majd.
Alapfokú végzettségre épülő szakmák közül az Asztalos, Cukrász, Épület- és szerkezetlakatos, Gépi forgácsoló, Festő, mázoló, tapétázó, Kőműves és hidegburkoló, Női szabó és Pék szakirányt választhatják majd a jelentkezők.
Az alpolgármester közölte azt is, hogy az ORFK-val és a Nemzetgazdasági Minisztériummal folytatott egyeztetéseknek köszönhetően lehetőség lesz rendészeti képzést is indítani a Dózsa falai között.
Varga Nelli képviselő elismerően szólt arról, hogy a Kossuthban a szakközépiskolai ágazati oktatás keretében ismét lesz egészségügyi képzés, melyről évtizedekkel ezelőtt országos hírű volt az intézmény. Ezért külön köszönet illeti az iskola vezetője Bekéné Deutsch Ágnes mellett Vadász Máriát a Szent Kereszt Kórház igazgatóját, aki lehetővé teszi majd a szakmai gyakorlatot az általa vezetett intézményben.
Így a Kossuth szakközépiskolában ismét lehet Ápolónak, Egészségügyi asszisztensnek, Gyakorló ápolónak és Gyógy- és sportmasszőrnek tanulni. E mellett Idegenvezető turisztikai szervező, Turisztikai szervező, értékesítő valamint Vendéglátásszervező-vendéglős szakközépiskolai oktatásra is jelentkezhetnek majd szeptembertől a gyerekek. Szakiskolai oktatás keretében Eladó, Pincér és Szakács képesítés folyik majd az intézményben.
A Nebulóban Textiltermék-összeállító rész-szakképesítés, valamint Parkgondozó rész-szakképesítés kezdődik ősztől.
Sürgősséggel döntöttek a Kubikus park pályázatáról
Még a nyáron pályázott az önkormányzat a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítványhoz a Kubikus parki szabadidőpark kiszolgáló egységének megvalósítása céljából. Mint azt Török Ferenc polgármester hangsúlyozta, a város legfrekventáltabb helyén lévő park nem működhet kiszolgáló egység nélkül.
– Már most látszik, hogy a lakosok a szívükbe zárták a játszóteret, hiszen sokan kísérik figyelemmel a munkálatokat. Szépen zöldül a fű és örülök annak, hogy közösen vigyázunk rá és még nem történt rongálás. A JETÁ-hoz benyújtott pályázat teremti meg annak a lehetőségét, hogy egy a modern kor elvárásainak megfelelő kiszolgáló létesítmény épüljön a parkban, ahol a kisgyermekes családok számára kulturált körülményeket biztosítunk – mondta a város első embere.
A JETA megküldte a pályázat kapcsán a támogató levelét, melynek értelmében a 12 millió forint helyett 10 millió forint támogatást ítélt meg. A szerződés megkötéséhez szükség volt a testület támogató javaslatára, miszerint a forrásösszetételek változása esetén is hozzájárulnak ahhoz. Így az önkormányzati önerőt 2 millió forinttal növelték. A jelen lévő 10 városatya közül kilencen igennel szavaztak.
Október utolsó napján ismét testületi ülésre ültek össze városunk vezetői. A hét utolsó munkanapján, a 7 napirenden egy óra leforgása alatt rágták át magukat a képviselők. Új vezetőt választottak a kommunális intézmény élére, döntöttek a gyermekorvosi ügyeletről, valamint megszavazták a középiskolák alapító okiratainak módosítását, mely kapcsán ismertetésre kerültek a jövő évben induló szakok. A Kubikus parkban folyó munkálatok még be sem fejeződtek, de már az azt érintő újabb fejlesztések lehetőségéről is döntöttek.
Szólj hozzá!
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »

Dementor 2012. november 07. 14:35
Majd meglátjuk, a vak is megmondta. Bár én annak fogok örülni, ha nem látom végre a szemetet!
forzakalocsa 2012. november 05. 20:35
Gábor nem csak laktanya parancsnok volt, hanem tudtommal minimum három diplomával és aktív vállalkozói tapasztalattal is bír!
Szerintem jó kezekben kerül a kommunális intézmény.
Nézőponty 2012. november 05. 13:53
Az új vezető, remélem, katonás rendet teremt végre a kommunálisnál...