Amint arról portálunk is beszámolt, 2011. december 2-án Dávid Edit, az önkormányzat sajtószóvivője jelentette be, hogy a képviselő-testület szerint a korábbi, SZDSZ-MSZP koalíció által irányított kalocsai városvezetés és az egyik energiaszolgáltató között megkötött szerződés jelentős összegű anyagi hátrányt okozott a városnak, ezért feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen. A szerződést Kalocsa Város Önkormányzata akkor kezdte áttanulmányozni, amikor 2011 márciusában egy energetikai és számla audit keretében vizsgálta a jövőbeni fejlesztések lehetőségét – tájékoztatott akkor a sajtóreferens.
A közvilágításra vonatkozó, jelenleg is érvényes szerződés szerint nettó 97 millió forintból újult meg csaknem háromezer lámpatest. A munka fedezetét Kalocsa városa az áramdíjon felül fizetett havi átalányban törlesztette az energetikai cégnek. Az elmúlt tíz évben erre 175 millió forintot fizetett ki, a következő négy évben további 120 millió forintot kellene kifizetnie, így a 97 milliós beruházás több mint 300 millió forintba kerülhet, noha a beruházás célja az lett volna, hogy a közvilágítás magasabb színvonalon, ám jelentős üzemeltetési költségmegtakarítással működjön. Az átalánydíjakat a megtakarításból fizették volna, de az átalánydíjra csaknem kétszer többet fizetett a város az energia-megtakarításnál. A sajtószóvivő tájékoztatása szerint a szerződést ráadásul testületi felhatalmazás, jegyzői ellenjegyzés és a törvény által előírt közbeszerzési eljárás nélkül kötötték meg. Az ellentmondások miatt az önkormányzat energetikai szakjogász segítségét kérte, akinek szakvéleményét ismertették a képviselő-testület előtt is, amely alapján – zárt ülésen – döntöttek a feljelentésről.
A feljelentés alapján a napokban nyomozás indult hűtlen kezelés bűncselekmény gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta, hogy megkezdődtek az üggyel kapcsolatos tanúkihallgatások.
- A kihallgatott személyeket nem nevezzük meg, és természetesen vonatkozásukban csak annyit hangsúlyozunk, hogy a tanúkihallgatások megkezdődtek. Ez is az a kör, amelyben a nyomozás érdekére való tekintettel vagyunk ilyen szűkszavúak. – fogalmazott a sajtószóvivő, aki a későbbiekben bővebb tájékoztatást ígért.
A videót a KalocsaTV készítette.
Már megkezdődtek a tanúkihallgatások a hűtlen kezelés bűncselekmény gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozásban, melyet a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a korábbi városvezetés és az egyik energiaszolgáltató között megkötött szerződések ügyében vizsgál.
Hozzászólások
Szólj hozzá!
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
