96 évvel ezelőtt Szamuely Lenin Fiai kegyetlenül felakasztották és főbe lőtték azokat, akikről úgy vélték, az új rend, a Tanácsköztársaság ellenségei.

Horváth Lajos joghallgatót, élt 21 évet.
Vargacz Gergely halomi földbirtokost, élt 42 évet.
Bernáth Ferenc napszámost, élt 32 évet.
Varajti József földművest, élt 17 évet.
Romsics János földművest, élt 40 évet.
Berta Antal bérest, élt 44 évet.
Berta Somogyi János napszámost, élt 44 évet.
Császár István szolgabírót, ét 32 évet.
Csiszár Jenő tanítót, élt 20 évet.
Gallina Zoltán érseki uradalmi intézőt, élt 43 évet.
Kovács Gergely napszámost, élt 50 évet.
Mészáros István tanítóképzői tanárt, élt 30 évet.
Ribéri József földművest, élt 45 évet.
Kálmán József fakereskedőt, élt 40 évet.

Nem lévén több kivégzésre alkalmas fa, június 25-én a városi törvényszék udvarán lőtték főbe:
Szabadi István napszámost, élt 37 évet,
Horváth Gyula zenészt, élt 32 évet,
Rigó Ferenc napszámost, élt 17 évet,
Lesnyik István borbélyt, élt 26 évet.

Ugyanazon a napon akasztással végeztek Kővágó Sándor gépésszel, élt 27 évet, és Musza József cipésszel, élt 43 évet.



Rájuk emlékeztünk szerdán az utolsó lélegzetvételt azóta sem felejtő berkenyefák alatt, ahol Tihanyi Tiborné, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője sorolta fel név szerint az áldozatokat.

A képviselő felidézte: Magyarországon közel hatszázan adták vérüket a „proletár ökölért”. A Duna mentén és Bács-Kiskun megyében is a vakhit irányította a kommunisták tetteit.
– 1919. június végén Kalocsa szomszédos településén, Dunapatajon tört ki a kommunista tanácskormány ellen az a lázadás, amely aztán végigsöpört a Duna mellékén. A véres bosszú nem maradt el sehol. A megtorlás fájdalma a mai napig ott él a szívekben, a keserű könnyekben, amelyeket akkor is hullattak az árván maradt gyermekek, a megözvegyült asszonyok, a fiaikat elvesztő édesanyák, amikor négy évtizeden keresztül hivatalosan a gyilkosokat kellett ünnepelni. Azokat a gyilkosokat, akik bosszúból, megfélemlítésből öltek – hangzottak a keserű szavak Tihanyiné tolmácsolásában.

Hangsúlyozta, az utókornak már megadatik, hogy emelt fővel, egyenes derékkal és nyílt tekintettel, vértanúként emlékezzen azokra az emberekre, akik napszámosként, tanítóként, uradalmi szolgaként, tanárként, fakereskedőként, földbirtokosként, joghallgatóként élték a kalocsaiak életét, azt az életet, melyhez az utolsó pillanatig hűek voltak. Végül felkérte az egybegyűlteket, hogy hajtsanak fejet a fájó emlékeket ránk hagyományozó áldozatok előtt, ezzel is üzenve, hogy

Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, oh magyar;
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kívűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.



A megemlékezés végén a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség kalocsai szervezete nevében Simon Zoltán, a Kereszténydemokrata Néppárt helyi szervezete nevében dr. Filvig Géza az emléktáblánál közösen helyezett el koszorút, majd Kalocsa Város Önkormányzatát képviselve dr. Angeli Gabriella és Bolvári Ferdinánd képviselők hajtottak főt az emléktáblánál.

A megemlékezés meghittségét Thiesz János „Isten nem hagyja el” című saját versének előadása, valamint a rendezvény elején közösen elénekelt Himnusz, és a végén elhangzó Szózat emelte.