.jpg)
A Dózsa György Szakközép és Szakiskola előtti útszakaszon szorult be vagy 8-10 autóbusz, börleszkbe illő módon. Közben az arra haladó személygépkocsi-forgalom egyetlen szűk forgalmi sávra korlátozódott, ahol busz már nem is fért volna el. Szóval, autózva lépésben lehetett haladni, egész addig, amíg minden résztvevő egy irányba akart…
Aztán viszont már megfordulni sem lehetett, és e verőfényes, nyárias reggelen teljesen „befagyott” a forgalom. Mindez történik a turistaszezon legelején!
A helyzetet tetézi, hogy az itt található iskolák és egy óvoda miatt gyerekek százai közlekednek erre gyalogosan, sőt, kerékpárral is.

Teljesen nyilvánvaló, hogy a belvárosban szükség van egy új, az autóbuszok parkolási igényeinek megfelelő méretű és kialakítású parkolóra. Akik tanúi, vagy rosszabb csillagzattal résztvevői voltak a kialakult kaotikus közlekedési helyzetnek, azokban ezzel kapcsolatban kétely föl sem merül.
Most esetleg azoknak is megváltozhat a véleményük, akik az új városvezetés fölállta után úgy nyilvánosság előtt, mint bizottsági tárgyalások során megkérdőjelezték a Kalocsa Szíve program erre irányuló projektelemének létjogosultságát.
Mint ismert, a Kalocsa Szíve program keretében a Csillás-parkban alakítanak majd ki turisztikai autóbuszparkolót [alsó képünkön - A szerk.].
A jelek szerint épp ideje lesz!

Közlekedési káosz, forgalmi dugó. Ezt tapasztalhatták, akik ma délelőtt az Asztrik téren próbáltak közlekedni. Beindult a turisztikai szezon.
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
