Kalohírek

 

Szakmai nap az egészségmegőrzés jegyében

2015. február 23.,hétfő 10:18  | 
A kalocsai járásban élő felnőtt lakosok egészségének megőrzése, a különböző nem fertőző, krónikus betegségek kialakulásának megelőzése a célja annak az Egészségnapok programsorozatnak, amelynek szakmai hátterét a Kalocsai Szent Kereszt Kórház EFI Irodája a vele kapcsolatban álló háziorvosok és egészségügyi dolgozók bevonásával biztosítja.
Megosztás: 



A segítő partnereket rendszeresen, úgynevezett workshopokra hívják, melynek keretében módszertani és szakmai támogatást nyújtanak az alapellátásban résztvevő szakemberek számára. Február 18-án, szerdán dr. Kósa Zsigmond, a Debreceni Egyetem tanszékvezető főiskolai tanára és Gyulai Anikó mestertanár tartott érdekfeszítő előadást.

A pályázati forrásból megvalósuló (
TÁMOP-6.1.2-11/3-2012-0056) projekt szakmai napjára érkező vendégeket dr. Vadász Mária, a Kalocsai Szent Kereszt Kórház vezetője köszöntötte, majd rövid áttekintést adott a kitűzött célok eddigi eredményeiről, azok megvalósulásáról.



Dr. Kósa Zsigmond prezentációjában a szűrővizsgálatok feltételrendszeréről, tervezéséről, kivitelezéséről, majd értékeléséről értekezett. Előadásában kitért a daganatok kialakulásának folyamatára, elemezte az egyes betegségek lefolyásának és a szűrővizsgálatok kapcsolatát, de mások mellett kitért az egyes szűrővizsgálati tesztekkel szemben támasztott követelményekre is. A szűrővizsgálatok jogi hátterének megvilágítása mellett szó esett az emlőszűrés, a méhnyakrákszűrés, a vastagbél daganat szűrésének eredményeiről. Mint hangsúlyozta, az alapellátásnak igen nagy szerepe van a szűrővizsgálatok végrehajtásában.



Gyulai Anikó „ A védőnők szerepe a méhnyakrák megelőzésében” című előadását nem csak a védőnői szolgálat munkatársai hallgatták figyelmesen, hiszen a nemrégiben útjára indított országos program iránt szinte valamennyi egészségügyi szakma képviselője érdeklődést mutatott.

Az előadás résztvevői azzal búcsúztak: a frissen szerzett ismereteket minden bizonnyal jól és széles körben tudják hasznosítani a saját szakterületükön.


Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére