Egy hete láttak munkához a kivitelező Generál Kft. munkatársai. Az előkészületek – pályázatok kiírása, közbeszerzések lebonyolítása – kissé elhúzódtak, így az eredeti ütemezési tervhez pár hónap csúszással indult a munka, amelyet május 30-ig fognak befejezni.
.jpg)
A létesítménybe az épületnek a Szentháromság szoborra néző sarkánál lehet majd bejutni, ahol a bejárat előtt utcabútorok lesznek kihelyezve. Az épület műemlék jellegének megfelelően a külső meglehetősen diszkrét lesz, a figyelmet egy szintén nem hivalkodo „infópont” oszlop, valamint maguk a frekventált helyen elhelyezett utcabútorok lesznek hivatottak fölkelteni.
.jpg)
Az épületbe lépve az eddig is megszokott fehérre festett barokk enteriőr fogadja majd a látogatókat, akiket a közvetlen útbaigazításon, prospektusokon, információs térképen és programismertetőkön kívül helytörténeti kiállítótér is vár majd itt.
A terem bal oldalán hosszában fut majd az ügyfélfogadó pult, s ezen az oldalon nyílik a bejárat a kiállítótérbe, illetve a pincelejáró felé is. A másik oldalt bútorok, ülőalkalmatosságok gondoskodnak a látogatók kényelméről.
.jpg)
A kiállítótér középvonalában kialakítandó lépcsőn lehet majd az épület patinás pincéjébe jutni. Itt ugyan régente nem volt borospince, téglaarchitektúrás boltozott pinceként mégis stílusos helyszínt biztosít majd a Duna Borrégió termőhelyeinek és borainak bemutatására, hiszen az ilyen pincék a legnemesebb borospince-építő hagyományainkat testesítik meg. A terv szerint ezért a téglaboltozat nem is kap burkolatot, hadd érvényesüljön ez a hamísítatlan borospince-hangulat.
.jpg)
A borospince az épület teljes főutcai és Kossuth Lajos utcai épületszárny alatti pincét igénybe veszi majd, tehát igen komoly méretekkel bír majd. Így amellett, hogy a borászatok számára kóbemutatótér lesz, kisebb rendezvények bfogadására is alkalmas lehet majd, amit kialakítása is megenged majd.
Az itt elhelyezett tárlókban egyébként nemcsak a régió borai, hanem a termőhelyek és termelők is bemutatkozhatnak majd az érdeklődőknek.
A pincelejárót körülölelő, földszinti kiállítótérben, amely az egykori Barokk Kávéház nagytermények helyén kerül kiépítésre, a terv szerint helytörténeti kiállítás kap majd helyet. Itt interaktív számítógépes rendszerek, monitorokon, érintőképrnyőn közölt információk, kisfilmvetítések tájékoztatják majd a látogatókat.
.jpg)
A látványtervek a projekt dokumentációjából származnak.
A Kalocsa Szíve program látványtervekkel átszőtt háromdimenziós videója:
