Kalocsán tartott rendkívüli ülést a TEIT
2014. november 26.,szerda 14:27 |Az ülést dr. Bálint József elnök, Kalocsa polgármestere nyitotta meg, aki a választásokat követően a Társulásba került öt új polgármesterre figyelemmel kérte fel bemutatkozásra a TEIT munkájában részt vevő szakembereket, elsőként Kováts Balázst.
Az Atomerőmű részéről delegált atomerőművi szakmérnök, címzetes egyetemi docens neve a közvélemény előtt nem ismeretlen, hiszen 37 éve dolgozik az erőmű berkeiben. Kováts Balázs a TEIT alapításának, majd működésének segítésében különböző beosztásokban, évtizedeken át volt meghatározó részese. A mérnök felelevenítette az Atomerőmű és a TEIT kapcsolatának főbb állomásait, majd az aktualitásokra térve emlékeztetett arra, hogy az Atomerőmű és a TEIT között 2013-ban, újabb öt évre szóló együttműködési szerződés 2018-ban jár le. Ennek fontos része a támogatási szerződés, amelynek keretében évi 140 millió forint, úgynevezett „szabad pénzeszköz” felhasználásáról, felosztásáról dönthetnek a polgármesterek.
Kováts Balázs szólt arról is, hogy jövő év márciusig kell dönteni arról, hogy a TEIT mekkora összeget kíván településfejlesztésre fordítani. Azt kérte a polgármesterektől, hogy minden település mielőbb nyújtsa be az úgynevezett teljesítmény igazolást, azt összesítésre küldje meg a dr. Bálint József elnök által a TEIT titkáraként bemutatott Koch Istvánnak, aki ezt a feladatot a jövőben főállásban látja el.
A bemutatkozások sorát Honti Gabriella, a Radioaktív Hulladékot Kezelő Nonprofit Kft. kommunikációs vezetője és Lovas Szilvia, térségi szakértő folytatta. Az RHK. munkatársai elsősorban az újonnan megválasztott polgármesterekhez szólva mondták el, hogy a TEIT tevékenysége négy fő területre koncentrálódik: 1. Kommunikáció és bizalomépítés 2. Ellenőrzés, ellenőrzési csoport munkája 3. Településfejlesztés 4. a TEIT működésének biztosítása.
.jpg)
Az ülésen dr. Bálint József arról tájékoztatott, hogy a megfogalmazott elvárásoknak megfelelően Kalocsán november 25-én ténylegesen újra megnyitott a Szent István király út 35. szám alatti (Városháza főbejárata mellett) TEIT bemutató iroda, ahová minden érdeklődőt, a korábbi gyakorlatnak megfelelően csoportokat és iskolai osztályokat is várnak.
Az elnök szólt arról is, hogy a városháza felújítása alatt nem működő mérőegységeket üzembe helyezik, azok adatai újra láthatóak lesznek a TEIT iroda kirakatában elhelyezett monitoron. Dr. Bálint ígéretet tett arra, hogy a TEIT tájékoztatását a nyíltság és a kiegyensúlyozottság jellemzi, az esetleges problémákat sem elhallgatva. Szerinte az ülés legfontosabb tapasztalata, hogy a TEIT új polgármester tagjai is a Társulás egysége, egységes fellépése és elkötelezettsége mellett tették le a voksot.
Zs.F.
