Csütörtökön reggel Török Ferenc polgármester és dr. Filvig Géza alpolgármester első útja a Kalocsa peremkerületén található tankertbe vezetett, ahol a közmunkások által termesztett növénykultúrákat és a termelő munkát tekintették meg. Mint az a helyszínen kiderült: a megtermelt gabonafélék értékesítésén túl a zöldségek felvevőpiaca is adott, így a termelés egy előre megalkotott forgatókönyv szerint alakul, szezonról-szezonra.
.jpg)
Varga László telephelyvezető kérdésünkre elmondta a z általuk "nevelt" borsó is és a zöldbab is egy másik száz százalékban önkormányzati tulajdonú céghez, a Kalocsára a Menza Kft.-hez kerül, akik konyháikon feldolgozzák ezeket.
– Van paradicsomunk, van valamennyi káposztánk, van csemegekukoricánk, van sokféle apróság, amivel elég sok dolog van, így a közmunka programban dolgozók hasznosan el tudják tölteni az egész napjukat – tette hozzá Varga László. Ebben a mellette álló, a programban részt vevő dolgozó is megerősítette. Végvári Orsolya kérdésünkre elmondta, neki gyakorlatilag a megélhetést jelenti ez a lehetőség.
– Sokáig nem volt munkám. Nagyra értékelem, hogy most így, ebben a formában van – mondta a hölgy. Majd hozzátette: reggel hatkor már indul a napjuk. Kapálásokkal, betakarításokkal. A borsó szezonja már lement, így az elmúlt időszakban paradicsomot palántáztak, ami szépen meg is fogta. Ma pedig babot szednek és tisztítanak.

Azt már dr. Filvig Géza alpolgármester árulta el, hogy jelenleg 13 ember dolgozik napi nyolc órában a tankertben a közmunka program keretében. Az alpolgármester azt is hozzáfűzte, a kertészeti és növénytermesztési képzés, amelyben a tél folyamán részesültek a dolgozók, az idei termények minőségén és mennyiségén is megmutatkozik. – Előre mutató jelek már vannak arra vonatkozóan, hogy tovább tudjuk vinni a programot. Amint pályázati lehetőség nyílik, a város maximálisan törekedni fog arra, hogy mind a létszám, mind a volumen tekintetében ezt kihasználja – emelte ki az alpolgármester.
– Megtervezzük, végigvisszük, ellenőrizzük – ezt már Török Ferenc polgármester tette hozzá az elhangzottakhoz. Kiegészítve azzal, hogy ezt az elvet egyéb más terülteken mindenki alkalmazza, aki előbbre szeretne jutni. És ez az a mentalitás, ami az átlag fölé – a miniszteri dicséretig – emelte a kalocsai közmunka programot.

A videót a KalocsaTV készítette.
Ez a közmunka már rég nem az a közmunka --hangzott el csütörtökön reggel a Vagyonhasznosító Kft. által gondozott tankertben, ahová a kora reggeli órákban kilátogatott Török Ferenc polgármester és dr. Filvig Géza, közmunka programért felelős alpolgármester. Velük tartottunk mi is.
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
