A műsorhoz kapcsolódóan országszerte, vidéki városokban is tartanak válogatókat, hogy megkönnyítsék a versenyre történő jelentkezést. Az énekes megmérettetésre bárki jelentkezhet, amennyiben elmúlt 14 éves. A kalocsai castingon is sokan éltek a lehetőséggel, és mutatták meg tudásukat a kamerák előtt is.
A jelentkezési lap kitöltése után egyesével szólították a versenyzőket, akik rövid bemutatkozást követően kezdhették el produkcióikat. Ismert popzenei számokkal, rockkal, és klasszikusokkal is próbálkoztak a jelentkezők. Az általában zenei alapra szóló dallamok sorát egy-egy gitárkísérettel, vagy szólóban előadott szám törte meg.
A castingot vezető Lengyel Balázs, a produkció szerkesztője portálunk kérdésére elmondta:
örül, hogy ilyen sokan érkeztek a válogatóra, elégedett a hallott produkciókkal, arról azonban, hogy ki jut tovább a következő körbe, nem itt és nem most döntenek. A készült felvételeket ugyanis a műsort indító tévécsatorna székházában újranézik, és az ottani stáb, valamint a műsor kreatív producere dönti el, hogy kiket értesítenek a továbbjutásról.
A visszajelzésekre egyébként két héten belül kerítenek sort. A továbbjutóknak újabb fordulóban kell majd megfelelniük, amit a már említett, budapesti székházban tartanak.
Lengyel Balázst a szeptemberben induló műsor részleteiről, az idei zsűri összetételéről is kérdeztük. Ezekről azonban, mint mondta, egyelőre nem nyilatkozhat.
A videót a KalocsaTV készítette.
Csütörtök délután a Balkán Drinkbár teraszán tartották az X-faktor kalocsai válogatóját. A tehetségkutató műsor castingján órákon át váltották egymást a helyi és környékbeli településekről érkező versenyzők.
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
