Kalohírek

 

Hagyományos fordított nap, szakítva a hagyományokkal

2014. április 07.,hétfő 15:00  |   
Ismerd meg az iskolád címmel Challenge day délelőttöt tartott a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat (GYIÖK) pénteken, a már hagyományos fordított nap keretében Kalocsán.
Megosztás: 

A pénteken reggel induló iskolaismereti vetélkedőre a kalocsai önkormányzat képviselői is elkísérték a diákokat, remek segítségül szolgálva a rejtélyek megfejtéséhez.

A sétálóutcai eligazítás után minden csapat máshová indult, mint ahonnan érkezett. A Szent István Gimnázium diákjai például Török Ferenc polgármesterrel együtt a Kossuth Zsuzsanna Középiskola felé vették az irányt, ahol többi közt az iskola névadójával kapcsolatos feladatokat kellett megoldaniuk az iskola falain és a könyvtárában található segédeszközök használatával a csapattagoknak. De azt is ki kellett deríteniük hány ablakon lehet kilátni az intézmény emeletéről.



A diákok hol összeráncolt homlokkal számoltak, hol visszafojtottan nevettek. A feladatokat azonban így is, maradéktalanul, sőt, pluszpontot szerezve teljesítették. Az igazgatónőnek köszönhetően pedig, mivel még az idejükkel is jól gazdálkodtak, egy-egy tanítási órára is bekukkanthattak.

A Kossuth Zsuzsanna iskola tanulóinak segítségére Simon Zoltán alpolgármester volt. Csapatuk a Dózsa György iskola felé vette az útirányt, majd előbb a Martinovics utcai épületben járták a tantermeket az intézmény informatika tanárainak aláírásait gyűjtve, ezt követően pedig az Asztrik téri épületben fürkészték a falakat, ahol idézeteket és fényképeket kellett megtalálniuk.



E közben dr. Filvig Géza alpolgármester a Kertvárosi általános iskola diákjainak csapatát erősítette, akik a Nebulóban az iskola utcájának névadója, azaz Tompa Mihály munkásságában merültek el, de arról is számot adtak, hogy milyen más épületeket ismernek a költőről elnevezett utcában. Mindemellett növényeket kellett felismerniük, és az iskola lépcsőit is megszámolták.

A verseny két órán át tartott, és végül a középiskolások közül a Kossuth Zsuzsannások, az általános iskolások közül pedig a Kertvárosi Tagiskola diákjai nyerték meg. Akik ezzel névre szóló felelésmentesítő kártyát kaptak, melynek felmutatásakor egyszeri felelésmentességet élvezhetnek ebben a tanévben.



A diákok, a szokásokhoz híven diáktestületi ülést is tartottak. A diákképviselők kellő komolysággal vitatták meg a kellemesen komolytalan témákat. Ám eközben volt idejük aludni, rejtvény fejteni, sminkelni, facebookozni és szelfit készíteni magukról.

Ugyanakkor a három napirendi pontot sikeresen átrágták. Elsőként a Duna sétálóutcába történő bevezetését tárgyalták, majd az M5-ös Kalocsa-Budapest metrószakasz kiépítésének előkészítésén fáradoztak, végül, befejezésképpen a város nagytemplomának szellemkastéllyá alakítását beszélte át a játszadozó diákgrémium a jelenlévők nevetésének kíséretében.



A Nemes Kata, ifjúsági referens koordinálása mellett működő GYIÖK-ös diáksereg ismét jól vizsgázott. Egy napra felforgatták kicsit a várost, ugyanakkor ennek szervezettségével és ötletességével megmutatták kreativitásukat, tenni akarásukat és humorérzéküket.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére