Kalohírek

 

Jogászbál hatodszor – folytatódott a borverseny hagyománya is

2014. február 24.,hétfő 13:41  |    
Szombat este a Nagyasszonyunk Köznevelési Intézmény aulájában búcsúztatták a telet a kalocsai és környékbeli jogászok, bírák, ügyészek.
Megosztás: 



A hatodik jogászbálon dr. Schön Ferenc a Kalocsai Járásbíróság elnöke köszöntötte a vendégeket. Mint elmondta, városunk hírnevét a nemrégiben a hungarikumok elit táborába is bekerült kalocsai fűszerpaprika-őrlemény és népművészet mellett az innen elszármazott, vagy ma is Kalocsán tevékenykedő művészek, és számos hagyományőrző városi csoport is öregbíti. „Van mire büszkének lennünk” – szólt az elnök, majd átadta a terepet a kalocsai Varajti Gizella Színjátszó Kör társulatának, akik szintén a tradícióink őrzésében élen járók népes táborába tartoznak. Farsang a kalocsai szállásokon című műsoruk a báli szezon helyi tradícióit elevenítette föl. A társulat meghívásával a szervezők az elmúlt évek hagyományát folytatták, hiszen eddig is minden esztendőben helyi tehetségek, csoportok műsorát hozták el az egybegyűlteknek.



Az alkalomhoz illően feldíszített aulában eközben már a több fogásos vacsora felszolgálását is megkezdték, és a jogászbállal egybeforrt borversenyre benevezett italokat is szabadon lehetett kóstolgatni.



Idén hat nevező – dr. Kun Ottília, dr. Sirok Katalin, dr. Mádi Imre, dr. Csanádi Zsolt, dr. Somfai Zsolt és dr. Szűcs András, – összesen tizennégy féle bora várta a bálozók szavazatait. Az est végén dr. Sirok Katalin shiráz roséja érdemelte ki „a 2014. évi jogászbál legkedveltebb bora” címet. A második helyen, holtversenyben dr. Kun Ottília rajnai rizling és dr. Szűcs András cserszegi fűszeres bora végzett egyenlő szavazatszámmal, míg harmadik dr. Kun Otília „Lapostó gyöngye” rosé bora lett.



Jó vacsorához szólt a nóta is. A hajnalig tartó mulatsághoz a zenét a korábbi jogászbálokhoz hasonlóan a Soundwitch zenekar – Wachsmann Ildikó, Szollár Rezső és Torgyik László – szolgáltatta.


A videót a KalocsaTV készítette.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére