Az ezüstvasárnapi gyertyagyújtás a Kunszt utcai óvodások műsorával kezdődött, majd a Szent István Gimnázium tanulójának szavalata után a Morning Sun varázsolt karácsonyi hangulatot a város szívébe.
Az adventi koszorún Horváth Bálint ifjúsági polgármester gyújtotta meg a harmadik gyertyát, azonban itt még nem ért véget az este. A középpontba a Varga Barnabásért rendezett jótékonysági gyűjtés került.
A gyűjtés szervezésének egyik motorja, a KalocsaTV szerkesztősége a sétálóutcában felállított standnál várta mindazokat, akik csatlakozni kívántak a példás összefogáshoz. Tóth Bernadett és Tóth Barna a színpadon beszéltek a stáb szerepvállalásáról, és röviden Barnabás családjának nehéz körülményit is ismertették. A TV többi munkatársa eközben zsíros kenyérrel, muffinnal, meleg teával és forralt borral kedveskedett a jótékonykodóknak.
Barnabásért egy egész iskola, és az egész város összefogott, hogy könnyítsen a helyzetén, és támogassa családját. A jótékonysági rendezvényen az Eperföldi Általános Iskola 3.A osztályos tanulói is felléptek Koldusének című műsorukkal, melyet Korsósné András Marianna és Feketéné Tóth Eszter tanárnők segítségével tanultak meg a gyerekek. Az előadást követően mondhatni megrohamozták a KalocsaTV sátrát. Magánemberek, cégek, fiatalok és idősek egyaránt a kihelyezett urnába tették adományaikat.
Az összefogásnak köszönhetően több mint 250.000 forint gyűlt össze, valamint ajándékok is érkeztek a kisfiú számára. A munka itt azonban még nem ér véget. Hiszen a gyűjtés továbbra is folytatódik: árverés keretein belül egy dedikált labda is hamarosan gazdára talál.
A videót a KalocsaTV készítette.
A harmadik gyertyát is meggyújtották a város adventi koszorúján, majd a program a KalocsaTV által szervezett jótékonysági gyűjtéssel és műsorral folytatódott, amelyen bárki támogathatta Varga Barnabást.
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
