Kalohírek

 

Nagypéntek – Igeliturgia és fáklyás keresztúti ájtatosság

2013. március 30.,szombat 10:48  |   
Nagypénteken a Zárdatemplomban igeliturgiát vezetett dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek. Este nyolctól pedig körmenet volt az érsekkertben.
Megosztás: 

A 18 órai kezdettel tartott igeliturgián a Főszékesegyházi Énekkar közreműködött. A hívek sorában feltűnt városunk polgármestere is.
Bábel Balázsnak a misén elhangzott szentbeszédje
itt meghallgatható:


A csonkamisének is nevezett szertartás része a nagypénteki passió. A hagyományoknak megfelelően Harmat Artúr Passiója hangzott el, amely Szent János evangéliuma nyomán eleveníti föl Jézus szenvedéstörténetét. A passiót a Főszékesegyházi Énekkar adta elő Leányfalusi Vilmos vezetésével.



A nagypénteki mise részét képezi a szentkereszt imádása.

Ennek hagyománya a 787-ben tartott II. niceai zsinatig nyúlik vissza, amely a képrombolással kapcsolatban mondta ki, hogy a keresztet a rajta szenvedő Krisztus miatt imádás, csók, térdhajtás, tiszteletteljes hódolat illeti meg. A szenvedés vasárnapja óta lepellel letakart feszületet az oltárhoz viszik, két ministráns égő gyertyával kíséri. A pap az oltár előtt állva átveszi a keresztet és három részletben leveszi a leplet: először a felső részről, a feszület jobb karjáról, majd az egész keresztről. Minden egyes alkalommal fölemeli a keresztet, és énekelve szólít fel az imádásra.
A helyi hagyományok szerint a pap A keresztfához megyek kezdetű ének dallamára elhangzó „Íme a szent keresztfa, rajta függött valaha a világnak váltsága!” szavára a nép az éneket folytatva válaszol: „Jöjjetek hát keresztények, hódolattal hajtsunk térdet: Üdvözlégy szent keresztfa!”
[Magyar Katolikus Lexikon nyomán – A szerk.]



Este nyolc órától a Zárdatemplomtól az érsekkertbe indulva fáklyás keresztúti ájtatosságot is tartottak. A résztvevők gyertyákkal, fáklyákkal és esernyőkkel a kezükben járták végig Krisztus szenvedéseinek tizennégy stációját, ugyanis végig esett az eső.

 

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére