A hagyományokhoz híven idén is az adott évszámnak megfelelő számú percig, tehát most 2012 percen át mozognak a résztvevők a Sportnapon Az esemény célja az egészséges életmód igényének kialakítása, a szabadidő hasznos eltöltésére való nevelés és a sport népszerűsítése a mozgás fontosságának hangsúlyozásával, valamint a város bel-, és külterületén zajló ingyenes programok keretében a lakosság megmozgatása az apró gyermekektől a felnőtt korosztályig.
.jpg)
A Sportnap népszerűsítése végett tegnap táncos flashmobbal készültek a szervező Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat (GYIÖK) tagjai.
- A tavalyi után, most már másodszor rendeztünk flashmobot a Sportnap előtt. Ezt a Sportnap beharangozójának szántuk, amelyben bemutattuk, hogy milyen sportágak lesznek majd a két nap során, mire lehet majd jelentkezni. Illetve ezzel is azt szerettük volna üzenni mindenkinek, hogy hétvégén nem is lehetne jobb programot találni ettől. – nyilatkozta portálunknak Kovács Miklós, a GYIÖK ifjúsági titkára.
Tőle azt is megtudtuk, hogy a hagyományokat követve idén is három pecsét összegyűjtése után kapnak a résztvevők sportnapos pólót és tombolajegyet (!). Ugyanis a tombolasorsolás sem marad el! Szombaton a rendezvény zárásakor húzzák majd ki a legszerencsésebbek nevét és sorsolnak az ajándékok közül. Lesz fődíj is, ám azt, hogy mi, egyelőre titokban tartják a szervezők…
.jpg)
A program október 12-én, pénteken délelőtt 10 óra 40 perckor a Tomori Pál Főiskola udvarán tartandó megnyitó után, 11 órakor kezdődik, és október 13-án, szombaton este 20 óra 32-kor fejeződik be. A sportolási lehetőségek mellett számos új, érdekes programelem várja az érdeklődőket: interaktív előadásokat hallgathatnak, izgalmas bemutatókat láthatnak, és megismerkedhetnek a kalocsai sportszakosztályokkal is.
A programokról részletesebben már korábban írtunk, de a Sportnap saját facebook oldalán is tájékozódhatnak a két nap sportolási lehetőségeiről.

Péntek délelőtt rajtol a városi Sportnap Kalocsán, melyhez kapcsolódóan tegnap (kedden) táncos flashmobra várták az érdeklődőket a sétálóutcában.
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
