A Negyvennyolcasok terén tartott megemlékezésen Juhász Gyula: Vértanúink című versét Révész Viktória, a Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 12. B osztályos tanulója szavalta el, majd Romsics Imre a kivégzésükkel vértanúkká magasztosodott aradi tizenhármak példamutatását méltatta beszédében.
-  A hatalom, a törvények és a fegyverek erejével bármit megtehet, de az eszmék, az emberi elmékben forgó gondolatok legyőzhetetlenek. Az örök időktől fogva létező szabadságvágy, az emberi gondolkodás alapvetése, mely időről időre feltör, s igazsága erejével legyőzi a fegyvereket, az igaznak vélt törvényeket, az örök időkre berendezkedő hatalmakat. Minden hatalomnak ez a része, aki nem hisz az emberi örök igazságban, a szabadságban. A szabadság az egyetlen éltető erő, amelyben kiteljesedhet ember, és társadalom. Ez az igazi üzenete 1849. október 6-ának. Ez az eszme emelte a tizenhárom aradi vértanút azokba a magaslatokba, ahonnan sugározzák az emberi szellem, az emberi nagyság, az emberi szabadság példázatát – hangsúlyozta Romsics Imre.



A megemlékezés Kalocsa Város Önkormányzatának koszorúzásával, és a megjelentek egy szál virággal vagy mécsessel történő tiszteletadásával zárult.

A videót a KalocsaTV készítette.

Nem csak az aradi tizenhárom (MNO)

1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc 13 honvédtábornokát, Pesten pedig Batthyány Lajost, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét. Október 6-át a kormány 2001-ben a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánította.

Az 1848–49-es szabadságharc leverését kegyetlen megtorlás követte. A közkatonák amnesztiát kaptak ugyan, de sokukat besorozták a császári seregbe, a magasabb rangú tisztek, tisztviselők pedig hadbíróság elé kerültek. A tárgyalások sorrendjét a „bűnösség” foka határozta meg. Elsőként a „főbűnösök”, Olmützben gróf Batthyány Lajos volt miniszterelnök, Aradon pedig a honvédsereg önálló seregtestet vezénylő főtisztjeinek perét folytatták le. Batthyányt az olmützi törvényszék kötél általi halálra ítélte, megsértve még a Bécsben hozott szabályt is, amely csak az Országgyűlés feloszlatása után elkövetett bűncselekményeket rendelte büntetni, Batthyány viszont ekkorra már lemondott a kormányfői posztról. Az ítéletet a Magyarországot teljhatalommal kormányzó Haynau táborszernagy 1849. október 5-én erősítette meg.

Aradon szeptember 26-án 13 tábornokot és egy ezredest ítéltek halálra felségsértés és lázadás miatt. Haynau ezt szeptember 30-án hagyta jóvá, de végül 13 embert végeztek ki, mert Gáspár András, Ferenc József egykori lovaglómestere büntetését börtönre változtatták. A kivégzéseket október 6-ára, a bécsi felkelés évfordulójára időzítették. Batthyány előző éjjel egy becsempészett tőrrel nyakon szúrta magát, ezért nem lehetett felakasztani. A helyi parancsnok ezt saját hatáskörben „porra és golyóra” változtatta, a hír hallatán Haynau idegrohamot kapott. A gróf nem engedte szemét bekötni, és maga vezényelt tüzet a kivégzőosztagnak, utolsó szavai három nyelven hangzottak el: „Allez Jäger, éljen a haza!” Magyarország első miniszterelnöke pesti kivégzésének színhelyén 1926. október 6-án avatták fel a Pogány Móric tervei alapján készült Batthyány-örökmécsest, amely a szabadság jelképe lett, és a kádárizmus utolsó éveiben a március 15-i ellenzéki tüntetések rendszeres színhelye volt.

Aradon ugyancsak október 6-án végezték ki a 13 honvédtábornokot: Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidot, Kiss Ernőt, Knézich Károlyt, Lahner Györgyöt, Lázár Vilmost, Leiningen-Westerburg Károlyt, Nagysándor Józsefet, Poeltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot és Vécsey Károlyt. (Lázár Vilmos ezredes volt, de a köztudat őt is tábornokként tartja számon.) A golyó általi halálra „kegyelmezett” Kisst, Schweidelt, Dessewffyt és Lázárt a vár északi sáncában lőtték hajnalban agyon, a többi elítéltet ezután a vártól délre sebtében összetákolt bitófákra akasztották fel. Elrettentésül a holttesteket estig az akasztófán hagyták, de ezzel éppen az ellenkező hatást érték el, mert a kivégzés helye valóságos búcsújáró hellyé lett.

A szabadságharc utáni megtorlások során hozzávetőleg 500 halálos ítéletet hoztak, és mintegy 110-et hajtottak végre. Az emigránsokat in effigie – távollétükben – végezték ki, azaz nevüket az akasztófára szögelték. A bosszúhullám csak 1850 júliusától mérséklődött, amikor az európai felháborodás miatt a bécsi udvar nyugdíjazta a „hatáskörét túllépő” Haynaut. A magyar kormány 2001. november 24-én nemzeti gyásznappá nyilvánította október 6-át. Ezen a napon az állami lobogót félárbocra eresztik, a középületekre kitűzik a gyászlobogót, az iskolákban megemlékezést tartanak.