A Szent Kereszt Kórház gyermekosztályán tegnap délelőtt 10 órakor tartott kisebb ünnepség keretében adta át az ajándékokat Vida Mónika, a K&H Bank kalocsai fiókjának fiókvezető-helyettese a kórház főigazgatójának és gyermekorvosainak, valamint a sajtó képviselőinek jelenlétében egyenesen a címzetteknek. A lurkók nagy örömmel vették birtokba a sokféle játékot.
A K&H Gyógyvarázs program a gyermekek testi és lelki gyógyulásához egyaránt hozzá kíván járulni. Ebben az esztendőben 59 bankfiókban, ebből megyénkben négy helyszínen szerveztek gyűjtőakciót, amelynek keretében összesen mintegy 5200 darab újszerű játékot és könyvet gyűjtöttek össze. Az ünnepség keretében Vida Mónika megragadta az alkalmat, hogy köszönetet mondjon a bank ügyfelei és dolgozói közül kikerülő adományozóknak, akik a kalocsai és dunaföldvári bankfiókokba több mint kétszázezer forint értékben hozták el ajándékaikat, amelyek most a kalocsai kórházhoz kerültek, s a jövőben hozzájárulnak majd a gyermekek fölépüléséhez.
Az adományokért a kórház nevében dr. Vadász Mária főigazgató asszony, valamint dr Korsós Judit gyermekorvos mondott köszönetet a banknak, illetve a gyűjtésben részt vevő adományozóknak.
A K&H gyógyvarázs program kilenc éve járul hozzá a gyermekek gyógyulásához. Ezen belül 2008 óta folyik a könyv- és játékgyűjtő program. Első évben még csak dolgozóik körében folyt a gyűjtés, a következő évtől azonban a bankfiókokat is bevonták, ahol már ügyfelek is csatlakozhattak az akcióhoz. Idén tovább bővült a gyűjtőhelyek száma, mégpedig a korábbihoz képest mintegy tizenötszörösére nőtt!
A programhoz csatlakozhatnak az OEP által finanszírozott, hazánkban fekvő- és járóbeteg szakellátást végző gyermekkórházak, illetve kórházak,klinikák gyermekosztályai, valamint a gyermekmentési tevékenységet végző mentőszolgálatok. A kalocsai kórházba első ízben ebben az évben hozták el az összegyűjtött adományokat.
A program szervezői a gyermekgyógyászat vertikumán belül minden esztendőben megjelölnek egy-egy kiemelt fókuszterületet, amelyek nem kizárólagos, de kiemelt figyelmet kapnak az adott évben. Így 2006-ban az újszülött és koraszülött mentéssel és ellátással foglalkozó intézmények, ’07-ben a gyermeksebészetek, ’08-ban a központi ügyeletet ellátó gyermekgyógyászati intézmények, ’09-ben a csecsemő és gyermekrehabilitáció, ’10-ben a gyermek-tüdőgyógyászat és –traumatológia, míg tavaly a gyermek szemészet, illetve fül-orr-gégészet kapott kiemelt figyelmet.
A K&H Csoport más módokon is támogatja a gyermekgyógyászati intézményeket. 2008-ban egy- és kétforintosok összegyűjtéséből 13.680.000 forint, 2006 és ’10 között az Affinity programból további 64 millió forinttal támogatta a célintézmények eszközbeszerzéseit.
Az ajándékok átadása után dr. Vadász Mária főigazgató jelenlétében zajló, informális beszélgetés keretében a kórház gazdasági helyzetéről, pályázati sikereiről és terveiről is képet kaphattunk. Szó esett a tavalyi EU pályázatokról, így a már elnyert ötvenmilliós foglalkoztatásbővítési, valamint a még folyamatban lévő, százmillió forintot meghaladó szakképzési támogatásról, amelynek keretében a szakdolgozók szükséges továbbképzéséhez, illetve a szakorvosok második szakvizsgájának megszerzéséhez járulhat hozzá a kórház, továbbá arról 2,35 milliárd forintos támogatásról, amelyre a Dél-Alföld régió további tizenhárom kórházával, köztük több megyei kórházzal közösen nyújtott be pályázatot a Szent Kereszt Kórház. Az utóbbi pályázat keretében százmillió forintot nyert Kalocsa, amelyet a pszichológiai rehabilitáció céljaira fordítanak majd. A pénz felhasználása már megkezdődött, az első összegek a fejlesztést a humánerőforrás szempontjából megalapozó képzések fedezésére, képzésre szolgálnak.
Dr. Vadász Mária rámutatott, e pályázatok elnyerése különösen annak fényében számít nagy sikernek, ha figyelembe vesszük, hogy tavalyig egyetlen forintnyi EU támogatás sem érkezett a kalocsai kórházba.
A főigazgató elmondta továbbá, hogy az elmúlt két évben megkezdődött a kórház konszolidációja, sikerült stabilizálni az intézmény anyagi helyzetét, azonban a cél eléréséig apró – és kevésbé apró – lépések hosszú sorára lesz szükség, mivel az adósságállomány nem növekedett tovább, ugyanakkor annak érembeli csökkentését egyelőre még nem sikerült elérni.
A videót a KalocsaTV készítette.
A K&H Gyógyvarázs program keretében 226 darab használt, de kitűnő állapotú, újszerű játékkal gazdagodott a kalocsai Szent Kereszt Kórház. A kilenc éve futó program a beteg gyermekek jó kedélyéhez, ezáltal minden bizonnyal a kicsik gyógyulásához is hozzájárul.
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
