– A mai olyan nap a végzős hallgatóknak és a szüleiknek, barátaiknak, mely sordöntő egy ember és egy család életében. De ki kell mondjam, hogy ma, itt és most én vagyok a legboldogabb ember – kezdte ünnepi beszédét Meszlényi Rózsa, az intézmény rektora a Himnusz és a Valahol Európában című musical címadó dalát követően.
- Minden évben óriási boldogság és büszkeség nekem a diplomaátadások napja, ugyanis ezen a napon megvalósulni látom azt a célunkat, ami miatt a Tomori Pál Főiskolát létrehoztuk: hogy új életet adjunk a végzőseink kezébe. Mától ugyanis egy új élet vár önökre – folytatta Meszlényi Rózsa, aki az ünnepség keretében a Tomori Pál Főiskola Szenátusa nevében a főiskola aranygyűrűjét adományozta dr. Gál Jolán főiskolai tanárnak, nyugállományba vonulása alkalmával.
A Tomori Pál Főiskola immár nyolc éve nyitotta meg a kapuit Kalocsán. Ez idő alatt rengeteg diákot bocsátott ki szárnyai alól. Idén tizennegyedik alkalommal tehettek a főiskola hallgatói záróvizsgát a különböző szakokon. Sikeres vizsgájukat követően pedig szombaton 46 hallgató kapta meg az arról szóló dokumentumot.
- E papír kézhezvételével önök bekerültek a magyar társadalom felső 17%-át kitevő, diplomával rendelkező rétegébe. De fontos tudniuk, hogy a nemzet felemelkedése nem csak a diplomák mennyiségén, hanem az emelkedettebb gondolkodású, humánus lelkületű, fáradhatatlan munkabírású, életrevaló, kikezdhetetlen erkölcsű emberek nagyobb számán, és ezeknek környezetükre gyakorolt hatásán is múlik. Legyen bátorságunk az igazsághoz, a műveltséghez, a jövőhöz! És ne feledjék a boldogság nem az, amid van, hanem aki vagy – búcsúzott a rektorasszony hallgatóitól.
Az ünnepi műsorban –melyen részt vett Török Ferenc, Kalocsa polgármestere is – helyett kapott a Mozart című musicalből a „Csillagok aranya” című dal is Vámosi Viktória előadásában, ezt követően a frissdiplomások ünnepélyes fogadalomtétele, majd a diplomák átvétele következett.
Végszóként pedig a végzős hallgatók nevében Veszelovszki Nóra búcsúzott el a főiskolától.
A videót a KalocsaTV készítette.
Negyvenhat, a kalocsai Tomori Pál Főiskolán végzett hallgató vehette át a főiskola sikeres elvégzéséről szóló bizonyítványát szombaton a kalocsai színházban.
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
