Kalohírek

 

A Szent István Egyetem és a Főszékesegyházi Könyvtár együttműködése

2012. június 18.,hétfő 13:49  |    
Pénteken a Főszékesegyházi Könyvtár Patachich-termében, a díszteremben élénk médiaérdeklődés mellett, az egyházmegye és az egyetem elöljáróinak körében, ünnepélyes keretek közt írta alá dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek és dr. Solti László, a Szent István Egyetem rektora azt a dokumentumot, amely rögzíti a könyvtár és az egyetem közti együttműködés kereteit. Köszöntőt mondott Fischerné Grócz Zita könyvtárvezető, majd az érsek úr és a rektor úr is megosztotta gondolatait a jelenlévőkkel a most induló együttműködés kapcsán. Az ünnepélyes aktuson részt vett és szólt a megjelentekhez Török Ferenc, Kalocsa polgármestere is.
Megosztás: 

Szent István és a tudás összeköt

Fischerné Grócz Zita a könyvtár enciklopédikus gazdagságáról idézte az első érseki könyvtáros, az olasz Mariosa Jakab 1781-ben írott sorait: „Nyögve feszül könyvterhét hordva számtalan állvány. Itt az ezer nyelven megnyíló Isteni Írás. Itt az atyák sora, ily szent névvel illetik őket. Itt a homályt űző elmék, kik korszakok, évek rendjét sorra veszik, s azok is, kik megírják országfők harcát, népek sorsát, vagy a jognak bölcsen fejtegetik rendjét, s kik a titkos természet dús magvát nyitják föl, vagy a légbe felszállnak fürkészve a csillagokat közelebbről.”



Dr. Bábel Balázs a partneregyetem névadójával, Szent István királlyal kapcsolatban megemlékezett arról, hogy személye számos ponton kötődik e városhoz: egyházmegyénket is ő alapította, s annak máig fő védőszentje, akinek ereklyéi most is ott vannak a dokumentum aláírására szolgáló asztalon, s Kalocsa első érseke, Asztrik hozta számára a Szent Koronát. Ez is összeköti az egyházmegyét és az egyetemet, amint mostantól a hosszú távú együttműködési szerződés is, amelynek parafálására most került sor. Személyes kötődéséről megjegyezte, hogy tudatosan választott bérmaneve is István, s nem a vértanú, hanem a szent király után.

Játékosan, a „nomen est omen” és a „nobilitas obligat” latin mondások összevonásával kijelentette: nomen obligat, vagyis a név kötelez. Emlékeztetett, hogy István a szent hit megtartását tette az első helyre, ezzel vitte a magyarságot a nyugati keresztény megújhodásba, a clunyi reformba. A hitből fakadt az a kultúra, amely létrehozta a mi keresztény civilizációnkat. Ezt az utat kell továbbjárnunk, az idők jeleire is figyelve – mondotta.

A Gutenberg-galaxis állítólagos pusztulásával kapcsolatban fölhívta a figyelmet arra az ellentmondásra, hogy miközben valóban egyre kevesebben olvasnak könyvet, ennyi könyv még soha nem jelent meg a világon, van tehát jövője a könyvnek. De még inkább látható, hogy van múltja. E kettőt kell összekötnünk, Jézus tanítása szerint a régit megtartva, az újat befogadva, mindkettőt fölhasználva egy jobb világ megteremtéséhez.



Világunk elanyagiasodásával kapcsolatban figyelmeztetett, hogy vissza kell fordulnunk a szellem irányába, hiszen ahogy a hit építi föl a templomot, és nem fordítva, úgy a kultúra teremt jobb világot s nem a puszta materiális javak. Idézte a régi mondást: inter folia fructus, azaz levelek közt terem a gyümölcs, s rámutatott a mondás nagyszerű kétértelműségére, mivel fóliánsok, a régi levelek könyvek is nagy szellemi értékek, gyümölcsök teremnek. Ezek közös erővel történő felkutatására, megismerésére és közkinccsé tételére, s általa a környezet és a világ megjobbítására ad majd lehetőséget az együttműködés. Végül e munkára isten áldását és a szentlélek kegyelmét kérte, hogy „adjon mindannyiunknak sok-sok hasznos meglátást, kitartást a munkában, állhatatosságot és a jóban való elköteleződést, hogy ezáltal is tudjuk építeni a szeretetnek a civilizációját”.

A várossal is együttműködik az egyetem

Dr. Solti László a kalocsai érsekség és a Szent István Egyetem közti további összekötő kapocsként említette, hogy az intézmény főépülete, a Premontrei Gimnázium egykori épülete előtt, Kálmán herceg szobrának talapzatán Csák Ugrin kalocsai érsek domborműve látható.

Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy egy főleg mezőgazdasági profilú egyetem mit kereshet egy érseki könyvtárban, emlékeztetett, hogy korábbi századokban, amikor még nem volt közkeletű a tudás, akkor az egyház annak hordozója volt, mezőgazdasági, biológiai, matematikai és egyéb tudományos munkát halmozott föl, amelyeket ma is hasznosítani tudunk.

Majd – kapcsolódva érsek úrnak a Gutenberg-galaxissal kapcsolatban mondott gondolataihoz – elmondta, hogy nem az a fontos, hogy a tudás elektronikus, vagy papír alapú formában áll rendelkezésre, a lényeg az, hogy az információ, a kultúra eljusson az emberekhez. Ebben a könyvtárak szerepe nem évül el, és ezt föl is ismerték: az egyetem több tagkönyvtára úgy váltott az elektronikus rendszerre, hogy ma már kihasználják annak technikai lehetőséget, nem helyettesítve, hanem kiegészítve a hagyományos tudásátadási formát.

Végül megemlékezett a megállapodást megelőző örvendetesen sikeres kapcsolatfelvételről, s arról, hogy egy lokálpatrióta, történetesen az egyetem jogtanácsosának közbenjárásával Török Ferenc polgármesterrel néhány hónapja, egyből megtalálva a közös hangot, ami előrevetíti, hogy a most megkötött megállapodás sikerét is.



Ekkor, a megállapodás példányainak ünnepélyes, zeneszóra történt aláírása után Rabb Mihály szavalta el Babits Mihály Ritmus a könyvről című versét, végül Török Ferenc köszöntötte a megállapodást, amely egy szép állomása a Szent István Egyetemmel néhány hónapja kezdődött közös munkának. Jelzi, hogy mind az egyetem, mind Kalocsa komolyan gondolta az együttműködést. Elmondta, az egyetemmel máris több projekten dolgozik együtt. Örkény egyik egyperceséből kölcsönzött hasonlattal úgy fogalmazott, hogy elkezdték fölfűzni a paprikafűzért, amelyre most egy igen szép és erős paprika került föl a megállapodás aláírásával.
A rendezvény a könyvtártörténeti kiállítás és a könyvtár megtekintésével ért véget.

A videót a KalocsaTV készítette.
 

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére