Kalohírek

 

Hősök napi rendezvények Kalocsán

2012. május 29.,kedd 12:38  |   
A Honvéd és Rendvédelmi Szervek Bajtársi Egyesülete és a kalocsai önkormányzat Hősök Napi megemlékezést tartott szombaton délelőtt Kalocsán a Szentháromság téren. A résztvevők a kalocsai háborús hősökre emlékeztek ezen a napon.
Megosztás: 

A rendezvényen ünnepi beszédet mondott Esküdt Lajos nyá. alezredes a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének alelnöke, énekelt a Kalocsa Kamarakórus, majd a jelenlévők – köztük Török Ferenc, Kalocsa polgármestere és Simon Zoltán, a város alpolgármestere is, – koszorút helyeztek el a hősöknek felállított emlékműnél.



A Szentháromság téren kezdett megemlékezés koszorúzással ért véget, de résztvevői az Eperföldi általános iskola előtti emlékműnél 11 órakor ismét találkoztak és együtt emlékeztek a II. világháborúban elesettekre, majd emléktáblát avattak a világháború kalocsai áldozatainak tiszteletére.



A kettőszázegy nevet megőrző táblát Rabb Mihály versét követően Török Ferenc avatta fel. A személyesen is érintett polgármester beszédében annak fontosságát hangsúlyozta, hogy ezen a helyen méltóképpen emlékezhetnek családtagjaik azokra a katonákra, akik névtelen sírokban nyugszanak. - Itt bármikor gyújthatunk gyertyát emlékükre, bármikor elhelyezhetünk egy szál virágot, hogy ezzel is adózzunk emléküknek. Nagyapámra én is itt emlékezem, az ő tiszteletére is gyújtok gyertyát – zárta gondolatait a város első embere, majd átadta a szót Kalló Krisztián plébánosnak.
Az eperföldi templom plébánosa megáldotta és felszentelte a kalocsai áldozatok emléktábláját, amit követően az önkormányzat és a résztvevők – köztük dr. Bagó Zoltán EP-képviselő – is elhelyezték a kegyelet virágait az emlékműnél. Eközben mind a kétszázegy, táblába vésett név elhangzott, Mozart Requiem Lacrimosa tételének aláfestésével.
 

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére