
A nagyszámú közönség előtt, Salamon Judit, a helyi Fidelitas alelnöke egy levelet adott át, melyben saját javaslataikat, kéréseiket fogalmazták meg a következő Városvezetés számára. Mint ahogyan azt a küldeményben megfogalmazták:
„Azt szeretnénk érezni, hogy Kalocsa hazavár és ezt nem csak szavakkal, de tettekkel is bizonyítja! Azt szeretnénk, ha érezhetnénk, hogy szülővárosunk minduntalan ott áll a hátunk mögött, ösztöndíjra és szakmai gyakorlatra biztosít alkalmat, utazási és tehetséggondozó támogatásokat nyújt tanulmányaink alatt, és az után sem feledkezik meg rólunk. Legyen esélyünk otthonteremtési támogatásra, aminek keretében a lakásvásárlás és a gyermekvállalás is elérhetővé válhat, valamint több módunk legyen az itthoni munkavállalásra. Az Európai Unió nagy lehetőség, sokan élnek is vele, de aki nem akarja elhagyni az országot, annak legyen esélye az itthoni boldogulásra. Tehát csak annyit kérünk, adjanak lehetőséget arra, hogy családunk közelében, szülővárosunkban találjuk meg a számításunkat, a jövőnket!”
.jpg)
Török Ferenc együttműködéséről biztosította a fiatalokat, akikkel egy kellemes, dallamos délelőttöt töltött el a belvárosban.
-r-
Szeptember 25-én délelőtt vérbeli country zene szórakoztatta a kalocsai sétálóutcában járókat, a Country Road jóvoltából. Alkalmi dobosuk is akadt, a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltje Török Ferenc személyében, aki a kalocsai Fidelitas-szal találkozott a rögtönzött koncerten.
Hozzászólások
Szólj hozzá!
Blogok
Ezt fald fel! Lajcsi szelet
Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]Mit nézzünk ma a tévében? Hétfő, február 22. – Búcsú
Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]Urbanista Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért
Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.További hírek
Humor
... tovább »
