Kalohírek

 

Gyurcsány a sógora szakdolgozatát használva diplomázott

2012. április 29.,vasárnap 21:42  |    (17)
„A Balaton-felvidék szőlészete és borászata" című szakdolgozat készítéséhez Gyurcsány Ferenc felhasználta a volt sógora ugyanilyen című, négy évvel korábbi szakdolgozatát – adta hírül a Hír Tv péntek este a Célpont című adásában. A műsor szerint Gyurcsány akkori sógora, Rozs Szabolcs 1980-ban készített és nyújtott be szakdolgozatot a pécsi földrajz-szakon (Gyurcsány szintén Pécsen végzett, 1984-ben).
Megosztás: 

Szólj hozzá!

A Hír Tv beszámolója szerint a volt miniszterelnök az első nyilatkozatában azt mondta, fogalma sem volt arról, hogy valaki hasonló tárgyban írt diplomamunkát. Később úgy pontosított, hogy használta a másik dolgozatot a sajátja elkészítésekor. Rozs Szabolcs azt mondta: nem tudott arról, hogy húgának férje is szőlészeti tárgyú diplomamunkát nyújtott be, és hogy tőle nem kérte el szakdolgozatát sem Gyurcsány, sem annak volt felesége, Rozs Beatrix.
„Ha a Szabolcs annak idején arról írt dolgozatot, és mi ismertük egymást, akkor egészen valószínű, hogy láttam és olvashattam, és ha olvastam, akkor bolond lettem volna, hogy egyáltalán nem használom, persze” – mondta Gyurcsány a Hír Tv-nek.


  Bővebb összeállítás és a Célpont videója a képre vagy ide kattintva érhető el.

A volt kormányfő szakdolgozatának ügye április elején bukkant fel, amikor a Pécsi Újság hat órával a köztársasági elnök lemondása után arról számolt be: kétséges, hogy Gyurcsány írt-e szakdolgozatot a pécsi egyetemen, ahol 1984-ben a Tanárképző Főiskolán, 1990-ben pedig a Közgazdaság-tudományi Karon diplomázott.

A pécsi hírportál Geresdi Istvánra, a PTE Természettudományi Karának dékánjára hivatkozva arról írta azt, hogy nem találják Gyurcsány Ferenc 1984-ben írt szakdolgozatát. A dékán azt mondta: az abban az évben végzett technika és biológia szakos tanárok szakdolgozatai megvannak az intézeti könyvtárakban, Gyurcsányé azonban hiányzik közülük. Hozzátette, a szakdolgozat a katalógus szerint 1984-ben minden bizonnyal bekerült a biológia tanszékre, vagyis létezett, de ma már nincs meg, azt azonban, hogy mikor tűnt el, nem lehet megállapítani.

A lap akkori megkeresésére az egyetem elzárkózott a kért információk kiadásától. Gyurcsány jelenlegi pártjának, a Demokratikus Koalíciónak a szóvivője Wirsching Viktória az Index akkori kérdésére közölte: „Gyurcsány Ferenc 1984-ben a tanárképzőn a »Balatonfelvidéki szőlészet-borászat« címen, 1990-ben a közgázon » A gazdasági társaságok és a tőzsde működése« címen írt szakdolgozatot”.

Néhány nappal később kiderült, hogy a dolgozatot 1996-ban megsemmisítették, amiről jegyzőkönyv is készült. A volt kormányfő diplomamunkáinak címe, az azokra adott bírálat és érdemjegy, valamint a nyilvántartási szám megtalálhatók voltak az érintett karok tanulmányi irataiban, a szakdolgozatok viszont már nem lelhetőek fel az egyetemen. Gyurcsány nem sokkal később bejelentette: sem szakdolgozatát, sem az érettségijét nem találja a dobozaiban; nem hiányoztak neki a szakdolgozatai az elmúlt években, így aztán nem is vigyázott rájuk „valami rettenetesen”.

Az a körülmény, hogy Gyurcsány rokona szakdolgozatát is felhasználta saját diplomamunkájához, a pécsi főiskola szakvizsgabizottságának elnökét is meglepte, derül ki a Célpont mostani adásából. A Janus Pannonius Tudományegyetemen Rizner Dezső volt annak a szakvizsgabizottságnak az elnöke, amely előtt Gyurcsány megvédte dolgozatát. Arra a kérdésre, hogy tudott-e arról, hogy négy évvel korábban egy másik hallgató A Balaton-felvidék szőlészete és borászata címmel leadott már egy dolgozatot, közölte: „nem létezik, hozzánk nem”.


Forrás: Index


Hozzászólások

tanácsadó 2012. május 04. 20:22

Gyurcsány egy komplett elmebeteg, pszichopata, kórképe a nárcisztikus és hisztrionikus személyiségzavarok keveréke. A saját érdekében a sárgaházba kéne dugni, és begyógyszerezni. Persze már nem lehet, mert bezáratta, ebben nagyon előrelátó volt. Sajnálom azt a néhány száz szerencsétlent, aki még mindig fanatikusan imádja ezt a pojácát.

mettyu 2012. május 03. 14:05

http://index.hu/belfold/2012/05/03/gyurcsany_ferenc_szakdolgozat_plagiumgyanu/

Ebben az egész szarházi ügyben az a legszomorúbb, hogy számomra bármelyik verzió simán hihető.
A már régen leszerepelt Fletó esetleges plagizálása ugyanúgy hihető, mint az ő verziója, azaz, hogy ellopták a dolgozatát, hogy nyugodtan lehessen szarozni (nekem sincs már meg a szakdolgozatom).
Ennek az egésznek az okádék politikai környezet, a politikai újságírás és maguk a politikusok az okai.
Eltiporni, besározni, leszarozni, karaktergyilkolni meg ilyen baromságokat csinálnak folyamatosan.
És ezeknek vagyunk mi is az áldozatai . Jocó pl, szívből gyűlöli a Fletót, amit még meg is értek, de ennek az a baja, hogy egy csomó energiát vesz el tőlünk a dolgok megértésétől. Tényleg azt hiszed, hogy csak ő hazudik? Azért mert egyszer lebukott vele? Ugyan, hagyjuk már. Persze, hogy hazudott, ő is más is, merthogy manapság a politikus szinonímája a hazug szó. Mert megtehetik, nincs sajtó (nem véletlenül kezdték azzal).
Ha utálsz, ha gyűlölsz, ha fanatikusa vagy valaminek akkor képtelen vagy racionálisan gondolkodni és sajnos pont ez a fajta létezés a céljuk, mert a gondolkodó ember nem manipulálható olyan könnyen és a politikusok ezt nem szeretik. Azaz a politikusoknak ez a mocsár fenn maradása az érdekük, csak azt nem értem, hogy ebben a sajtó miért partnerük. Vagyis dehogyisnem értem, ők rángatják a sajtót is, de nekik meg gerincük nincsen. volna gerinces sajtónk akkor már rég felborult volna a bili. Akár körbenézhetsz ezen az egyszerű kis kisvárosi hírportálon is és két perc alatt levágod, hogy mi a szitu, honnan fúj a szél.
Keserűen gondolkozok erről, de nem is látom a jeleit, hogy ez jobb irányba fog elmozdulni.

vitriolga 2012. május 02. 21:44

Jocókám! Én egyáltalán nem Gy. F.-ről írok. Ő már múlt idő. Pusztán azt latolgatom, ki lesz az ügyeletes mumus, akivel riogatni lehet az ijedős fideszeseket. Mert csapásokat adunk és csapásokat kapunk. Ahol nem vagyunk mi, ott az ellenség. Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló.

Joco 2012. május 02. 20:16

Ez beszarás! Te elhiszed amiket ide leirsz Vitri? Basszus ez a Ferkó hazudott bevallotta még a szövegkörnyezetet megvizsgálva is. :D majd átbaszott mindenkit és hazudott a költségvetési számokkal a Veres haverjával együtt. Majd kiderül hogy mindenki diploma munkája megvan az övé nincs egy botrány kirobbanása után amit ő robbantott! Majd megfenyeget mindenkit! Te teljesen elvetemült Gyurcsány fan vagy! Ezt nem hiszem el hogy vannak még ilyenek! :D és még el is hiszed amit leirsz! :D

vitriolga 2012. május 02. 13:47

Egészen pontosan ezeket mondotta Virág elvtárs:

"Tudja, Pelikán elvtárs, egyszer majd kérni fogunk magától valamit.
Én csak azt mondom, Pelikán elvtárs, a nemzetközi helyzet egyre fokozódik.
Csapásokat adunk és csapásokat kapunk.
Ahol nem vagyunk mi, ott az ellenség.
Mutasson nekem egyetlen embert ebben a tetves országban, akire ha kell, 5 perc alatt nem bizonyítom rá, hogy bűnös! Magára is, magamra is, mindenkire!
Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló."

A nevek és titulusok a mai garnitúrának megfelelően tetszés szerint behelyettesíthetők.

vitriolga 2012. május 02. 13:05

Azért ne ragadtassátok el magatokat! Ugye, nem véletlen, hogy az új közt. elnök választására időzítette mindezt a fidesz? Összetartás van polgártársak, mert ha nem, visszajön Gyurcsány mumus! Orbán volt kisz-tag ismeri Gyurcsány volt kisz-titkárt. Már ifjú korában az volt a véleménye róla, hogy figyelemre méltó egyed. Most az utolsó vetélytárs is a süllyesztőbe kerül. Ki lesz az alternatíva? Mi lesz Kim Ir Szen után, ha történik vele valami? Kim Dzsong Il? Vagy Kim Jun Szan? Vagy akkor mi lesz Kim Ir Szennel, ha úgy jár, mint a nagy példakép Berlusconi. Mihelyt nagynehezen kilőtték a lovat alóla, csupa ügyészségi vizsgálat az élete.
Ádert évekig kutyába se vette: coki Brüzsbe! Most előrántotta a kalapból, mint a gátőrt a Tanúban: "mi még fogunk egyszer kérni magától valamit".
Szóval Gyurcsánynak annyi. Elbukott, akár az IMF szabadságharc. "Kenyeret és cirkuszt a népnek!" - tartották a rómaiak. A cirkusz megvolt. Jöhet a kenyér!!!!!!!!

Joco 2012. május 02. 11:13

Igen erre gondoltam! Szégyen ez az ember!!! Érdemes szintén az acrhívumból előkeresni az ATV egyenes beszéd cimű műsorát januárból, amikor a Schmitt ügyről és plagizálásról nyilatkozik!!!!! Ez meghasonul állandóan!!! Saját tőrébe dőlt azt gondolta hogy hülyének lehet nézni az embereket!!!!!! Már 1-2x hülyének nézett minket és az egész országot! A Csapatával együtt csödbe került az ország 6 éves uralma alatt! Ugyan úgy, mint ahogy régen a pártkatonák tették belépett a Pécsi KISZ-be és egyedi hallgatóként a saját politikai karrierjét építgetve "megvette" a diplomáját, és leszarta az egészet! Undorító!!!!!! 2006 ban leírta magát a DK meg vele együtt menni fog a süllyesztőbe!!!

forzakalocsa 2012. május 01. 16:10

Erre gondoltál Jocó:
http://m.mno.hu/belfold/gyurcsany-gazemberezik-es-mindenkit-beperel-1072677

Fletó te nem csak plagizáltál, hanem átkurtad az országunkat, majd csődbe vitted a gazdaságot!
Jelents fel te böszme!!!

Joco 2012. május 01. 16:00

Kapcsolgattam a TV-t délben és az ATV-n leragadtam egy kicsit... GyF. szónokolt a városligetben. Ne haragudjon senki amit most mondok: ez az ember finoman szólva, nem megy százzal!!! Komolyan mondom magyar állampolgárként én szégyelem magam, hogy ez az ember országunk miniszterelnöke volt!

mettyu 2012. május 01. 00:47

jaj, nem kell a fanyalgás
egyik kutya, a másik eb

Joco 2012. május 01. 00:03

Ezt a faszt lott egy ongolt meg a szakdolgozatat semtudja megirni! Szerencsetlen a tanctol messze all ! irni meg nem tud a politikahoz mar 10 eve balfek!

forzakalocsa 2012. április 30. 23:10

Leemelte a sógor polcáról, ha már ott volt.... Brrrrrrrr....

lúdasmatyi 2012. április 30. 12:17

Sokat mondó írás:
http://mandiner.blog.hu/2012/04/30/gyurcsany_tavozott_a_kozeletbol

lúdasmatyi 2012. április 30. 12:06

ÁLMODJ KIRÁLYLÁNY! Méghogy ez a túlmozgásos pojáca lemondjon bármiről is??? Öszöd után megtette, amikor saját bevallása szerint egy országot vert át...???

forzakalocsa 2012. április 30. 09:48

Benned egy költő veszett el! Ha már a Schmitt fel lett emlegetve, szerinted a mi táncbajnokunk le fog mondani bármelyik tisztségéről?

vitriolga 2012. április 30. 08:51

Schmitt-csárdás

Nem loptam én életembe
Dolgozatot egyetemre,
Mégis rám verték a vasat,
Orbán szíve majd meghasadt!

A Gyurcsány is letagadta:
Dolgozatát úgy orozta,
Elárulta a volt anyós,
Aki sajnos nem porhanyos.

Gyurcsány lopott, én csak csentem,
Hazudott! Én füllentettem.
Lopni-csalni nem etikus!
Tudja minden politikus????

forzakalocsa 2012. április 29. 22:12

Ki az a Gyurcsány Ferenc....?

Szólj hozzá!

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]

Urbanista  Szürreális termálfürdőt árulnak 390 millióért

Gombaházak, piramisok és egy hangulatos törökdúlás-festmény teszi teljessé a képet.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére