Bélyegek a Színházban
2010. augusztus 17.
A Kalocsai Honvéd Bélyeggyűjtő Kör háromnapos bélyegbemutatót tartott a Kalocsai Színház előterében augusztus 14-től. Hlinka Árpád, a Kör egyik tagja szerint a kiállított tárgyak egytől egyig mind magángyűjtők tulajdonát képezik.
Köhler Péter alkotásai a Tornác Galériában
2010. július 26.
Július 24-én, szombaton Köhler Péter alkotásaiból nyílt kiállítás a Tornác Galéria közönsége számára, akik ismét szép számmal érkeztek a Korona Étterembe. A megjelenteket Magurai Ferencné Éva köszöntötte, az alkotót pedig barátja, Kiss István mutatta be.
Péjó Zoltán „Kitárulkozott”
2010. július 20.
Kitárulkozás címmel nyílt első önálló fotókiállítása Péjó Zoltánnak, a Dunatáj Fotókör egyik alapítójának július 16-án a Városi Színház előterében.
Egy éves a Tornác Galéria
2010. június 23.
Szombaton ismét kitárta a művészetek előtt kapuit a Korona Étterem, ahol havonta egyszer nemcsak a kulináris élvezetek iránti szenvedélyünknek hódolhatunk, hanem kulturális szomjunkat is csillapíthatjuk.
Tornác Galéria – Szörényi Tamás festőművész
2010. május 18.
A tavasz-nyári monszunszerű áztató eső ellenére, az idei második Tornác Galéria közönsége nem hagyta cserben a kezdeményezők erőfeszítését. Zsúfolásig megtelt a Korona Étterem folyosója érdeklődőkkel és bizony Magurai Ferencné, Éva asszonynak semmi aggodalma nem lehetett a grillpartit illetően. A tágas udvarról bekényszerült közönség, az épületbelsőben is jól érezte magát.
Szép búcsú a Kalocsa Art megnyitóján
2010. május 12.
Május 9-én, vasárnap ismét helyi és környékbeli alkotók munkáiból nyílt kiállítás a Városi Galériában. Perity István népművelő, nyugdíjba vonulása előtt ezzel a tárlattal búcsúzott Kalocsa kultúrát kedvelő közönségétől, amelyet egyben örökül hagy a jövő generációra, hiszen Pista kezdeményezésére rendezték meg az első Kalocsa Art-ot is.
A kínai misszió története Kalocsán
2010. április 21.
„Krisztus követségében” címmel a jezsuiták és a kalocsai iskolanővérek 1922 és 1950 közötti észak-kínai, tamingi missziós tevékenységéről nyílt kiállítás a Katona István Házban április 8-án. A tárlat a „Missziók éve 2010” elnevezésű program keretében került megrendezésre városunkban.