A Kovács László és Kiss István ötlete alapján életre keltett tornác galéria arra hivatott, hogy a helyi művészeknek lehetőséget biztosítson a bemutatkozásra, ahol ilyenkor kötetlen baráti beszélgetés keretében kerülhetünk közelebb az alkotókhoz és alakíthatjuk e kisváros értékteremtő közéletét.
.jpg)
Az est házigazdája Illés György volt, a megjelenteket Tamás Eszter művészettörténész köszöntötte, aki megnyitójában elmondta: „A szervező rendezők célja mi más is lehetett volna, mint a kiállító művészek munkáinak köszönhetően tükröt tartani elénk a régió művészeti törekvéseiből. Mindeközben tapinthatóan jelen van itt az a kétpólusúság –szépet és szeretetet adni és kapni– és közben megismerni az alkotókat, akik a város és a régió hangulatából táplálkozva hoznak létre értékeket, mondhatni kisebb csodát, így gazdagítva egyben a térség kultúráját is.”
Az egy éves évfordulón Deák Gábor Kalocsán élő és alkotó képzőművész munkáit csodálhatták meg a résztvevők. Tamás Eszter szerint a művész sajátos technikával kelti életre alkotásait, a figurális képi megfogalmazástól a „Deákos” illúzióvilágig, ahol az egymásra tett színek szinte ropogós felületeket teremtenek.
„A falakon itt látható képein például a természetet, annak apró rezdüléseit is gyakran veszi górcső alá– egyben úgy rendezi kompozícióvá–, mint ha azok az anatómus mikroszkopikus metszetei lennének. Ezekről akárcsak gyermekkorunk kaleidoszkópja köszönne vissza ránk, az a mikrokozmosz, amelynek megidézése egy különös mesevilágba szőtt, álomszerű univerzumba vezet. A formák kavalkádja, a fák és növények buja játékában azért képein mégis ott található hol rejtve, hol centrumban az ember.” – mondta el az alkotásokról Tamás Eszter.
Az egy éves jubileumot Borzavári Róza ifjú madocsai citerás éneke és előadása varázsolta ünnepivé, valamint a meglepetés torta, amelyet közösen fogyaszthattak el a jelenlévők. Az ünnepi alkalomból az alkotókon kívül köszönet illeti a házigazdát Magurai Ferencné Évát, aki szívélyes vendéglátással fogadja időről időre a megjelenteket.
D.E.