Kalohírek

 

A kínai misszió története Kalocsán

2010. április 21.,szerda 15:19  | 
„Krisztus követségében” címmel a jezsuiták és a kalocsai iskolanővérek 1922 és 1950 közötti észak-kínai, tamingi missziós tevékenységéről nyílt kiállítás a Katona István Házban április 8-án. A tárlat a „Missziók éve 2010” elnevezésű program keretében került megrendezésre városunkban.
Megosztás: 

Lakatos Adél, a kiállítás szervezője szerint: „Nagyon gazdag tárgyi anyagot sikerült összegyűjtenünk ahhoz képest, hogy a tamingi területen minden elpusztult ’45-ben, amikor bombázták a misszió területét és gyakorlatilag az épületek, a tárgyak nagy része megsemmisült, a szerzeteseknek menekülniük kellett. Tárgyi anyagunk, amiket összegyűjtöttünk, megpróbálja felidézni ennek a korszaknak a hangulatát, például, hogy milyen orvosi eszközöket használhattak ott a szerzetesek, milyen volt az a kínai világ, ami fogadta az odaérkezőket.



Többek között látható a kiállításban egy jade berakású, gyöngyház díszítésű teázó karosszék és állvány, és még számtalan használati tárgy, ami mind-mind azokat a kínai mindennapokat próbálja egy kicsit közelebb hozni a látogatókhoz, ami a misszionáriusokat fogadhatta.”

Lakatos Adéltól megtudtuk, hogy a tárlat legkülönlegesebb darabja az a mandarin köntös, amit nagyon féltve őriztek a Néprajzi Múzeumban, és amit szerencsére sikerült kölcsönkérniük, persze a szigorú műtárgyvédelmi szabályok betartása mellett. Ez egy gyönyörű köntös, amit fémszálas hímzéssel, kínai motívumokkal díszítettek. Emellett természetesen minden kiállított tárgy mesél a látogatóknak, egészen október végéig.

R.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]