Tornác Galéria – Szörényi Tamás festőművész
2010. május 18.,kedd 16:00 |
Szörényi Tamás festő, a közismert tanárember képeire, talán az évekkel ezelőtti önálló kiállításán sem voltak sokkal többen, mint ezen az esős délutánon. Kiss István, a festő barátja, egykori kollégája nyitotta meg a közel húsz alkotásból álló kollekciót, ahol valóban, a megnyitó szavait visszaidézve, a remény zöldjei, a napsugár hiányát fölfedezve a kékek és sárgák, a rőt barnák és lilák borította képi világot fedezhettük föl magunknak.
.jpg)
A tájképei a közvetlen „haza” a Duna és Vajas meghitt világát hozták közel a nézőhöz, mindamellett, hogy távoli vidékek szépséges tájai is elénk kerültek a galéria-séta alkalmával. A festő meg is köszönte a szépszámú közönség érdeklődését, majd lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy 1995 óta számos alkotás került Kalocsán magántulajdonba, és kétszer a Kisgaléria is otthont adott az önálló bemutatkozásra. Az idén ősszel viszont a Városi Galériában jelentkezik majd gyűjteményes kiállítással, melyre folyamatosan készül. A zánkai, veszprémi, bajai bemutatkozások után most itthon, Kalocsán is találkozhatunk majd a közismert művésztanár önálló kiállításán.
B.F.