Portrék és oltárképek között – „Egy elfeledett barokk festő” reneszánsza
2014. október 20.
Péntek délután egy Bajáról Kalocsára érkezett vándorkiállítás nyílt meg a Városi Galériában, amely egy majdnem elfeledett késő-barokk vándorfestő, Mathias Hanisch (1754-1806) életművének egy szeletét tárja a művészetbarátok elé.
Háy János Kalocsán – író-olvasó találkozó az Alkotók Köre keretében
2014. október 17.
Október 16-án csütörtökön délután fél öttől a Tomori Pál Könyvtárban a Kalocsai Alkotók Körének vendége volt Háy János, József Attila-díjas író, költő.
Kalocsai alkotók köre – Dargay Lajos mutatta be pályafutását
2014. október 10.
A Tomori Pál könyvtár városunk és környékének alkotóit, művészeit bemutató sorozatának legutóbbi vendége Dargay Lajos szobrász- és grafikusművész volt, aki az olvasótermet megtöltő közönség előtt vetítéssel szemléltetve mutatta be munkásságának főbb állomásait.
A „bükki füvesember” tanácsai – Természetgyógyász előadás a színházban, óriási érdeklődéssel
2014. október 09.
Szerdán délután öt órai kezdettel a Tomori Pál könyvtár szervezésében a színházat teljesen megtöltő közönség előtt tartott előadást a gyógynövények adta lehetőségekről Szabó György, a „bükki füvesember”.
Emlékező dalok – Amerikai művészek koncertje Kalocsán
2014. október 09.
Nanette Mc Guiness énekesnő és Dale Tsang zongoraművész magyarországi turnéját a holokauszt 70. évfordulója alkalmából az Amerikai Nagykövetség szervezi. A „Dal mint Emlékmű” című estjükkel magyar és amerikai zsidó zeneszerzők és költők műveit dolgozzák fel. Ezt a műsort hozták el Kalocsára is.
Hangverseny a Zene Világnapján
2014. október 08.
Október 1-jén, a Zene Világnapján hagyományosan hangversennyel ünnepel a Kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola. Idén sem volt ez másként, ezúttal a tanárok műsorait hallgathatta meg a közönség a Kamarateremben.
Az egyházi zene kalocsai követei Baján – Leányfalusi Vilmos és a Főszékesegyházi Énekkar vendégszereplése
2014. október 07.
A Baja-Belvárosi Római Katolikus Plébánia Szent Cecília Kórusának és karnagyának, Kosóczki Tamás orgonaművész tanár főiskolai docens meghívására október 4-én, szombaton Baján vendégszerepelt Leányfalusi Vilmos, a kalocsai főszékesegyház karnagya, orgonaművész és a Zsebics Ilona vezényelte Kalocsai Főszékesegyházi Énekkar.