Kalohírek

 

Alkotók Köre – Megemlékezés Benke Ferencről
2014. november 18.

A nemrégiben elhunyt Benke Ferencre emlékeztek munkásságának fölidézésével szerettei, barátai, pályatársai a Tomori Pál Könyvtár Kalocsai Alkotók Köre című programsorozatának legutóbbi rendezvényén, múlt csütörtök délután.

Biztosan tudni akarja, mi történik az öltözőben? – „Minőségi bulvár” a deszkákon
2014. november 18.

Fráter Zoltán kortárs alkotó „zenés öltőző komédiája”, a húszas évek pesti kabaré-világát megidéző darabja szombaton új premierrel jubilált a Kalocsai Színházban. A pontosan tíz évvel ezelőtt íródott darab több szempontból is aktuálisabb, mint valaha volt – a várva várt siker nem is maradt el!

Megemlékezés az I. világháborúról a Katona-házban
2014. november 11.

Múlt kedden 16 órakor az I. világháborúról való megemlékezésen dr. Bábel Balázs Kalocsa-Kecskeméti érsek Prohászka Ottokár gondolatait idézte föl, és Gyóni Géza háborús költészetének bemutatásával érzékeltette a háború borzalmait, dr. Lakatos Andor pedig a levéltár ide vonatkozó forrásairól szólt a Katona-házban tartott rendezvényen.

Több alkotó, hosszabb kötet – Nyomdában az új kalocsai antológia
2014. november 11.

Két évvel ezelőtt derült égből látott napvilágot a hír, miszerint egy olyan kiadvány összeállításán dolgoznak a kalocsai és környékbeli képzőművészek és irodalmárok, amely hiánypótló a város egyébként gazdag kulturális életének palettáján. A céljuk az volt, hogy útjára indítsanak egy antológiás sorozatot, amely évről évre szemezget az itt született, művészi értéket képviselő alkotásokból. Az...

9 perc – Egy klinikai halálélmény története - Putnoki Tibor előadása a könyvtárban
2014. november 04.

Hétfő délután fél ötkor a könyvtárban Putnoki Tibor, a Szeretet Fénye Közhasznú Alapítvány alapítója beszélt immár több mint húsz éve történt halálközeli élményéről s az azóta befutott pályájáról, arról, mikét változtatták meg életét a tapasztaltak.

Egyhetes rendezvénysorozat a könyvtárban – Országos Könyvtári Napok, október 13-19.
2014. október 21.

„Találkozzunk a Könyvtárban!” – ez volt a mottója a Tomori Pál Könyvtár Országos Könyvtári Napokhoz kapcsolódó rendezvénysorozatának, amelynek keretében a rendszeres programok mellett rendkívüli, ünnepi alkalmakra is sor került, és vasárnap egész napos, változatos programok várták a könyvtárkedvelő közönséget. Az idei Könyvtári Napok vezérmotívuma a Magyar Zarándokút, illetve általában a...

Telt házas nyitány – A néma leventével indult a színházi évad
2014. október 21.

A Kalocsai Színházban szombaton hivatalosan is megkezdődött a 2014/2015-ös év programja, nem is akármilyen felütéssel. A szervező Városmarketing Kft. egy örökérvényű darabbal, nevezetesen a Heltai Jenő tollából született „A néma leventével” indította útjára a műsorfolyamot – az előadást látva pedig azt kívánjuk, ettől soha rosszabbat Kalocsára!

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]