„Ezt a szolgálatot a szív szeretetével kell tennünk...” – Kenyerek megáldása és osztása Szent Erzsébet ünnepén
2014. november 27.
Vasárnap a 7:30-kor és a 17 órakor kezdődő szentmiséken a Szent István király (Jezsuita) templomban, illetve a börtönben a fogva tartottak számára celebrált szentmiséken dr. Mészáros István atya, templomigazgató kenyereket áldott meg és osztott szét a hívek közt a templomi közösségének egy névtelenségben megmaradni akaró tagja felajánlásából, az adakozó természetű Szent Erzsébetre emlékezve.
Kalocsai szó és kép 3 – Könyvbemutató a könyvtárban
2014. november 26.
Hétfőn 17 órakor tartották a harmadik éve, mindig a karácsonyi kínálatot gazdagítva megjelenő kalocsai antológia idei számának bemutatóját a Tomori Pál Könyvtárban. A kötet immár hagyományosan városunk és térsége gazdag kulturális közéletének seregszemléje, egyre népesebb – noha az élet vastörvényei miatt egyben fájdalmasan fogyatkozó – alkotói körrel.
Kalocsai Kincsesláda – Bemutatkozott András Ferencné
2014. november 26.
Múlt csütörtök este fél öttől a Tomori Pál Könyvtárban, annak Kalocsai Kincsesláda című programsorozata keretében András Ferencné kézi és gépi hímző, pingáló, a népművészet mestere mutatkozott be.
Nem csak a Mikulás érkezik Kalocsára december 6-án
2014. november 25.
A Mikulás mellett december 6-án, két év után sokak örömére ismét városunkba érkezik Lőrincz L. László. Nem árulok el nagy titkot, ha beavatom az olvasókat abba, hogy Laci bácsi elmondása szerint, szívesen tér vissza Kalocsára, hiszen legutóbbi látogatása során is rengetek jó élménnyel tért haza.
Szent István Gimnázium 250 – Fáklyás fölvonulás koszorúzással, bemutató előadások, zsíroskenyérparti
2014. november 22.
A gimnázium jubileumi rendezvényei csütörtökön is folytatódtak. Délután ötkor fáklyás fölvonulás indult a díszteremből a Hunyadi utcán, majd a Sóhajok hídja alatt a Szentháromság térre, ahol rövid ünnepség keretében – a jelenlegi és a volt diákok gyűrűjében – Perity Lajos iskolaigazgató megkoszorúzta a névadó király szobrát. Ezzel az ünneplés nem ért véget aznapra, sőt!
Radnóti nyomában – szavalóverseny a gimnáziumban
2014. november 20.
Tegnap (szerdán) 15 órai kezdettel, a Szent István Gimnázium jubileumi évének rendezvénysorozata keretében, térségünk általános és középiskolás diákjainak részvételével tartott szavalóversennyel emlékeztek meg a 70 éve elhunyt Radnóti Miklósról.
Hard rock világszínvonalon, hazai alapanyagból – Kalocsára jön az Ozone Mama együttes
2014. november 19.
November 22-én, szombaton este Kalocsán a Napközi Sörözőben lép föl az Ozone Mama. Társzenekaruk ezen az estén a Hangmás együttes lesz.