Kalohírek

 

Lőszermentesíthetik a Vízimadárparkot – A park elbocsátott vezetője által szerzett támogatást köszönettel elfogadtuk  (1)
2015. október 04.

Megérkezett az a támogatás az atomerőműtől, amelynek kijárása Rigó Gábor, a Vízimadárpark eddigi vezetője elbocsátásának egyik oka volt. A támogatás elfogadása előtti vitában szóba került a Rigó által előkészített védett madár tenyésztési programnak és a parknak a sorsa is.

Bálint József: „Innentől nem hivatkozhatunk arra, hogy elődeink mit hagytak ránk”  (4)
2015. október 02.

174 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a Belügyminisztériumtól Kalocsa városa – jelentette be dr. Bálint József polgármester csütörtök délután tartott sajtótájékoztatóján. A városvezető szerint ezzel az összeggel és a közelmúltbeli, KalocsaKOM Kft. értékesítéséből származó 451 milliós bevételével az önkormányzat stabilizálta ez évi költségvetését, sőt, egy képviselő-testületi...

Hadd táncoljanak! – Az önkormányzat saját hatáskörben újítja föl az Ifjúsági Ház színpadát
2015. október 01.

A hétfői testületi ülés egyik napirendje az Ifjúsági Ház (volt Úttörőház) színpadának fölújításával kapcsolatos költségvetési ügyekkel foglalkozott. A korábban is elhatározott fölújítás a mostani döntés értelmében egyszerűbb, észszerűbb pénzügyi háttérrel valósulhat meg.

Elkapták a gyilkosság miatt körözött Sz. Pált
2015. október 01.

Elfogta a rendőrség Sz. Pált, aki augusztusban meggyilkolta szeretőjét R. Emíliát a Népszínház utcai otthonában.

Újabb négy név Filvig „72-es” listáján – Politikai nyomás alatt a közmunkások?  (7)
2015. szeptember 29.

A tegnapi testületi ülésen a rendes napirendeknél izgalmasabb volt egy napirend előtti és egy rendes napirend után, az egyebek közt előadott fölszólalás. Filvig Géza az újabb elbocsátások kapcsán, Török Ferenc pedig egy közmunkás aggasztó története kapcsán kérdezte a polgármestert.

Lezárult a barokk tér, költöznek a harangok – Egyre közelebb a Főszékesegyház nyitása 
2015. szeptember 28.

Az elmúlt hetekben ismét megnőtt a forgalom a Szentháromság téren, egészen pontosan a Főszékesegyház körüli munkaterületen. Gigantikus daru váltotta a „ipari padló” feliratú teherautót, ami egyben jelzi is, hogy a földszinten zajló építést „magaslati teendők” követik. De mi történik pontosan? Írásunk folytatásából minden kiderül!

Idősek Világnapja Kalocsán – Idén is érkeznek a kétezer forintok 
2015. szeptember 28.

Kalocsa város vezetése idén is gondolt a városunkban élő idős emberekre, és ünnepélyes keretek között fejezte ki tiszteletét irántuk szeptember 26-án a Művelődési Központ udvarán felállított rendezvénysátorban.

Blogok

Mit nézzünk ma a tévében?  Csütörtök, szeptember 21.

Az elsősorban színészként ismert Alan Rickman rendezésében, A virág románcában (Filmcafe, 21.00) Sabine De Barra (Kate Winslet), a kertész és tájrendező hatalmas [...]

Urbanista  Egy egész pofás ingatlanfejlesztés Angyalföldön - Különös geometriájú erkélyek, múlt századi menő modernt idéző pillérekkel

Végre egy új társasház, amelyik nem unalmas. Persze az árkádok alá azért berajzolhattak volna pár hajléktalant a látványtervekre.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére