Kalohírek

 

Lőszermentesíthetik a Vízimadárparkot – A park elbocsátott vezetője által szerzett támogatást köszönettel elfogadtuk

2015. október 04.,vasárnap 08:49  |    (1)
Megérkezett az a támogatás az atomerőműtől, amelynek kijárása Rigó Gábor, a Vízimadárpark eddigi vezetője elbocsátásának egyik oka volt. A támogatás elfogadása előtti vitában szóba került a Rigó által előkészített védett madár tenyésztési programnak és a parknak a sorsa is.
Megosztás: 

Szólj hozzá!

Rigó Gábor a Vízimadárpark vezetőjeként fordult a Paksi Atomerőműhöz támogatásért a Vízimadárpark lőszermentesítésének céljára. Magánakciója fölmondásának egyik indoka volt, amin arról a vele készült interjúban már írtunk. Ennek ellenére hétfői ülésén a megítélt bő egymilliós támogatást a kalocsai önkormányzati képviselő-testület a tárgytól késsé elkanyarodó, élénk vita után elfogadta.

„Egy magánszemély pályázott a Paksi Atomerőműhöz támogatásért. Nem ismertetem azt a levelet, amellyel az erőműhöz fordult, mert nem ez a lényeg, hanem az, hogy a paksi erőmű megkapta az engedélyt, hosszas huzavona után, mert a kormányzat belenyúlt, és gyakorlatilag biztosít 1 millió 16 ezer forintot a terület lőszermentesítésére. Egy hiba van, hogy a [Vagyonhaszniosítási] Kft.-vel nem köthet szerződést az erőmű, csak az önkormányzattal” – vezette be a napirendet az előzmények ismertetésével az előterjesztő dr. Bálint József polgármester. Hozzátette, ha a testület ezt a támogatást elfogadja, akkor az önkormányzat ezt a célfeladatot megrendeli és elvégezteti.

Mi lesz veled, Vízimadárpark?

A vita során elsőként Szabó Balázs kapott szót. Elmondta, tudomása szerint a szóban forgó magánszemély a vízimadárpark volt vezetője, akinek munkaviszonya szeptember elsejével megszűnt, és ez nem pályázat volt, hanem inkább egy lobbizás – kezdte a képviselő. – Támogatás kérése volt – erősítette meg, illetve igazította ki közbevetőleg a polgármester.
Tehát nem egy kiírt pályázat volt, hanem saját szorgalom, munka az eredménye – folytatta Szabó. A távozó vezetőnek bizonyára megvoltak az elképzelései a vízimadárparkkal kapcsolatban, mondta, majd megkérdezte: a jelenlegi vezetésnek mik a terveik a parkot illetően?



Arról is beszámolt, hogy információi szerint Rigó Gábor nemcsak az erőműnél igényelt támogatást, hanem a Fejlesztési Minisztériumig is elment [valószínű nyelvbotlás: saját elmondás szerint Rigó a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériummal tárgyalt, később Szabó is ezt a minisztériumot említi – A szerk.], és egy védett madarak tenyésztésére irányuló tenyésztési programot tett a Földművelésügyi Minisztérium asztalára [itt helyesen]. Mi lesz ezután ezzel a programmal, mik a városvezetés, illetve a Vagyonhasznosítási Kft. tervei ezzel kapcsolatban? – kérdezte.

Nem adják föl

Nem pályázat volt, hanem támogatáskérés – erősítette  meg a polgármester, majd így folytatta: „Nem mint vezető pályázott rá, hanem mint ott dolgozó, nem konzultált senkivel, és nem akarom ismertetni, hogy milyen hangnemben kérte ezt. Hogy ez a vezetés például föl akarja számolni, ezért kéri, satöbbi.”
Öt éve is mindenki tudta, hogy a terület nincs lőszermentesítve – folytatta Bálint. Ahhoz, hogy ott szálláshely működjön, ahhoz lőszermentesítésre és fönnmaradási engedélyre lett volna szükség. E kettő összefügg, és nem történtek meg. Most derült ki ez, így elméletileg szabálytalanul működtették a területet. Ezt tehát rendbe kell rakni mindenképpen – mondta Bálint József.
A polgármester hozzátette: jelenleg 10 millió forint a veszteség a Vízimadrparknál.

A vezető munkaviszonya egyébként október 1-jével szűnik meg – helyesbítette a polgármester az elhangzottakat. [Szeptember 1-je óta fölmondási idejét tölti, amely alatt a munkáltatója Rigó Gábor törvényesen kiadható szabadságát kiadta, őt a munkavégzés alól a fönnmaradó időszakra fölmentette – A szerk.]
„Megvizsgáltam ezt a témát, amint mondtam, egyetlen embernek az ügyével foglalkoztam, és amíg lehetett, próbáltam megoldást találni, de nem megy a dolog” – mondta Bálint, de nem akarta kifejteni milyen okokból, csupán annyit tett hozzá, hogy nem politikai okból.



A tenyésztési programra vonatkozó kérdésre válaszolva a polgármester elmondta: A gazdasági vezető meghallgatást kért a Földművelésügyi Minisztériumban, ahol fogadták, és azt mondták, hogy vegye föl a kapcsolatot a Kiskunsági Nemzeti Parkkal. Állítólag később, már fölmondása alatt föl is vette velük a kapcsolatot, és olyan bíztatást kapott, hogy esetleg megvizsgálják annak a lehetőségét, hogy szerződést kössenek a parkkal bizonyos vízimadarak tenyésztésére – mondta Bálint József, majd hozzátette: semmiféle kidolgozott terv nincs lerakva. Lett volna rá lehetőség, meg kellett volna csinálni, nem az utolsó pillanatban – fogalmazta meg véleményét a polgármester.

A terveikről elmondta: Nem adják föl, utasítást adott a Kft. vezetőjének, hogy folytassák le a minisztériummal újból ezt a tárgyalást, és a Kiskunsági Nemzeti Parkkal is vegyék föl a kapcsolatot. Hangsúlyozta: nem céljuk „bedönteni” a parkot, azt tovább kívánják üzemeltetni. A lőszermentesítést elvégeztetik, megkérik a megfelelő engedélyeket, és vannak elképzelések a további hasznosításra is, így nincs napirenden a madárpark megszüntetése, de hogy javítani kell a gazdálkodásán, az biztos.
Ehhez a támogatást a testületnek el kell fogadnia, és a lőszermentsítést el kell végezni, mondta, de kétségét fejezte ki, hogy akár egy lőszert is találnának, hiszen ez egy lokátorállomás volt. Ennek ellenére az előírásnak meg kell felelni – mondta, hozzátéve, hogy a maga részéről ezzel kapcsolatosan nem is akar megnyilatkozni.

„Merjük már kimondani a nevét!”

Dr. Filvig Géza azzal kezdte hozzászólását:Merjük már kimondani a nevét ennek az embernek, akinek jelen előterjesztéssel Kalocsa város több mint egymillió forintot köszönhet: Rigó Gábor. Nagyon szépen köszönöm a magam nevében is, és remélem, képviselőtársaim is, legalább magukban, csatlakoznak hozzám.”
Csak elmondásból tudja a képviselő, de úgy értesült, hogy az, hogy Rigó ezzel a kérelemmel fordult az Atomerőműhöz, fölmondásának egyik oka volt.



„Szeretném kérdezni: munkavállalóként használja az eszét, nem sajátmagának, a létesítménynek kér pénzt, és ezt most a testület el is fogadja, és az a hála, hogy kirúgunk egy ilyen fiatalembert, aki szívét-lelkét kiadta ezért a létesítményért?”
Végül a hallgatóság soraiban megjelent Rigó Gáborhoz fordulva még egyszer kifejezte háláját: Köszönjük szépen Gábor! – mondta.

„… elkövetett olyan dolgokat,…”

Ehhez Bálint József is csatlakozott, de a képviselőt arra hívta föl, hogy „menjen, és nézze meg, mi van a háttérben, hátha megváltozik a véleménye!”
Amíg lehetett, kiállt Rigó Gábor mellett, amikor már nem lehetett védeni, akkor vonult ki mögüle. „Ugyanis Rigó Gábor elkövetett olyan dolgokat, ami megalapozhatja, nem tudom, hogy megalapozta-e, nem az én dolgom eldönteni, nem én vagyok a munkáltatója” – mondta Bálint. Hozzátette: nem akarja menteni a munkáltatóját, félreértés ne essék, ha sérelem érte, akkor el fog menni munkajogi bíróságra és ott eldöntik. De nem olyan tiszta az a lap, amint ő mondja, ettől függetlenül köszönet a támogatásért, de nem most kellett volna megtenni a többi lépést sem – hangoztatta újra véleményét a polgármester.
Végül még egyszer elmondta: ebben az ügyben többet nem szólal meg, mert ismeri a teljes körű fejleményeket, ami nem olyan egyoldalú, és végül meggyőzték, el kellett fogadnia, ami történt. Ettől függetlenül sajnálja.

Milyeneket?

Simon Zoltán értetlenségének adott hangot, hallván, hogy milyen okok vezethettek Rigó Gábor elbocsátásához. Nem értette, mi lehet az az ok, amely miatt egy munkahelyéért szívvel lélekkel küzdő embert, aki a park létrehozásában is részt vett, el kell küldeni. Pedig nagyon komoly, kézzel fogható eredményei is vannak.
Simon úgy tudta, hogy a Kiskunsági Nemzeti Parkkal való kapcsolat nem légből kapott, hanem komoly megbeszélések folytak, amelyek nyomán a nemzeti park egy védett vízimadarak tenyésztésére irányuló programot helyezett volna Kalocsára.



Ez a program jelentős anyagi haszonnal is járt volna, esetleg a vízimadárpark költségvetését is helyrebillenthette volna – mutatott rá a képviselő. A feltételes módot azzal indokolta, hogy csak akkor indítanak el egy ilyen komoly programot egy adott helyszínen, ha ott megfelelő szakember áll rendelkezésre. Rigó Gábor szívvel-lélekkel csinálta munkáját, és értett hozzá. „Meg merem kockáztatni, hogy a madarakhoz értő szakember jelenleg nincs a vízimadárparkban. Innentől kezdve úgy néz ki, hogy ez a védett madár tenyésztési program sem ide fog kerülni, hanem oda fogják vinni, ahol van jó szakember” – mondta Simon Zoltán –, végül még egyszer kifejezte kétségét, hogy milyen ok miatt kell munkanélkülivé tenni egy munkahelyéért szívvel-lélekkel küzdő fiatal szakembert.

Ne térjünk el a tárgytól!

Dr. Bálint József fölhívta a figyelmet, hogy a napirend témája nem Rigó Gábor elbocsátása, hanem a támogatás elfogadásának kérdése, és jelezte, ha Rigóról akarnak beszélni, akkor nem ad szót. Nem a testület dolga Rigó Gábor tevékenységét megítélni. A választ majd meghozza az élet – tette hozzá. A programról elmondta: az mehet tovább, nem zárkóznak el. „Hogy kivel, mivel, hogyan, azt eldöntik a felsőbb szervek. Egyelőre tízmillió forint veszteség a park termelése egy félév alatt” – foglalta össze a tudnivalókat a polgármester, még egyszer kiemelve, hogy a továbbiakban csak a szorosan napirendhez, a támogatás elfogadásához tartozó hozzászólásnak ad helyet.

Nem mi tértünk el

Filvig Géza szerint a polgármester saját magának mond ellent, hiszen épp ő volt az, aki eltért az előterjesztéstől, ő keverte azt bele, ő sugallta a nagy nyilvánosság előtt, hogy milyen háttér dolgok voltak Rigó Gábor munkaviszonyának megszüntetésében, és ő mondja, hogy Filvig járjon jobban utána a háttér-információknak, hogy tisztán lásson.
Nem mi kezdtük az előterjesztéstől való elkanyarodást, sem mást belemagyarázni – mondta Filvig. Ő pont azt mondta, hogy egymillió-tizenhatezer forint támogatást kap az önkormányzat, ami örömteli, és ezt Rigó Gábor kezdeményezte. Az is ténykérdés, hogy Rigó Gáborral közölt felmondásban indokként szerepelt, hogy ő milyen kérelmet terjesztett be. Tehát az ő kérelmének az eredménye, amit most a testület el fog fogadni, és azt ők örömmel meg fogják szavazni, az a neki való fölmondásának oka volt.
Végül még egyszer, nagy hangsúllyal megköszönte Rigó Gábornak a támogatásért való közbenjárást.

Nem új ötlet a tenyésztési program, a miniszternek tetszett

Török Ferenc az elmondottakat azzal egészítette ki, hogy tavaly a Paprikafesztivál keretében Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a fesztivál díszvendégeként meglátogatta a Vízimadárparkot. Több mint egy órát töltött ott, nagyon tetszett neki az a kezdeményezés, amit az előző vezetés elkezdett azon a területen, és külön gratulált Rigó Gábornak a munkához, amit ott elvégzett.



Gábor nem most találta ki, és nem most kezd el „kapálózni”, ahogy próbáljuk most a tevékenységét ledegradálni, hanem a miniszter úr javaslatára akkor, egy évvel ezelőtt elkezdte a Kiskunsági Nemzeti Parkkal az együttműködést, a tárgyalásokat. Tudjuk, hogy egy ilyen magas színvonalú, védett madár tenyésztési program alaposabb előkészítését, feltételek megteremtését és források összpontosítását igényli, amiért a volt vezető nagyon sokat dolgozott az elmúlt egy évben – fejtette ki Török.
Az ő madaraival kezdődött az egész park története, nélküle meg sem valósulhatott volna. Végül csatlakozott Simon Zoltán azon véleményéhez, hogy ma Kalocsán Rigó az egyetlen ember, aki képes ezt a parkot, nem a gazdálkodás szempontjából, hanem szakmailag elvezetni, mivel a madarakhoz, tenyésztésükhöz, tartásukhoz ő ért. Lehet, hogy nem a park vezetőjévé kell kinevezni, hanem valamilyen munkásként ott kell tartani, hogy ezt a programot végig tudja vinni a város. Ez lehet, hogy fedezné is a park tízmilliós veszteségét.

Nincs madárpark Rigó nélkül!

Bolvári Ferdinánd egyetértett az ellenzéki képviselőkkel abban, hogy a parknak vége, mivel az Rigó Gábor nélkül nem fog működni. Örömmel fogadta, hogy ezt a bő egymilliót a parkra fordítják, de ezzel kapcsolatban megkérdezte, van-e becslés arra, hogy a lőszermentesítés mennyibe kerül majd, és az esetleges fönnmaradó összeggel mi a terv?
Végül sajnálatának adott hangot a park sorsának várható alakulása miatt, megosztva képviselőtársaival azon véleményét, hogy a Vízimadárpark kínálata szervesen illeszkedett volna a Kalocsa Szíve program keretében létrejövő attrakciókhoz, illetve a Szelidi-tó és a környék turisztikai vonzerejéhez, tekintettel a paksi fejlesztésre és a híd várható építésére is.



Bolvári célzott egy, a polgármesternek a park sorsa rendezése érdekében tett javaslatára, amelyről úgy gondolja, meg tudta volna menteni a parkot. Mint fogalmazott, nagyon kíváncsi lesz, hogy mi volt az oka, hogy ez nem valósult meg, és árgus szemekkel fogja kísérni a Vízimadárpark sorsát.

Bálint József rámutatott: a képviselő ismeri az álláspontját, azt nem ismétli el. Sokat foglalkoztak vele, megoldási módozatokat keresve, de ezt egy idő után föl kellett adnia, amit a képviselő is nagyon jól tud – mondta, hozzátéve, a park sorsát természetesen ő is nyomon fogja követni.
A lőszermentesítésre árajánlatot kér az önkormányzat, az esetlegesen fönnmaradó összegről az után születhet döntés, de a polgármester rámutatott, a forrás fölhasználásáról el is kell majd számolniuk.

Egyhangúlag

Végül szavazásra bocsátotta a fölajánlott támogatás elfogadásáról szóló határozati javaslatot, amely ellenszavazat és tartózkodás nélkül meg is szavazott a testület.

A napirend tárgyát képező támogatás mellett a testületi ülésen többször emlegetett tenyésztési programról is szó esik azon interjúnkban, amelyet Rigó Gáborral elbocsátása, illetve parkban történt madárpusztulás kapcsán készítettünk.
Rigó Gábor elbocsátásának kérdése a testületi ülésen Filvig Géza napirend előtti fölszólalása kapcsán is szó esett, amelyben az augusztus folyamán történt négy újabb munkaviszony-megszűntetésről kérdezte a polgármestert – erről is írtunk már. korában. 

Hozzászólások

Joco 2015. október 04. 14:03

Hihetetlen ennek az embernek az arroganciája. Ennek a polgármesternek van egyfajta jó vastag bőr a pofikáján. Arról miért nem esik szó hogy egy pályázatot már beadhattak volna 10 milliora ami pont állatkertek parkoknak adtak volna. Loibika ezt nem adta be mert tul sok az adminisztráció vele csak 10 milliót adtak volna. Mi ez ha nem szándékos lezüllesztés. Az uszoda évi 100 millió veszteséget termel zárjuk be,azt is. A fiatalok portevékenysége is sok pénzbe kerül azt is fejezzük be........ ez már a vicc kategoria. Ez a Loibl egy undorító kis.... élősködője a városnak és a Jóska partner neki ebben. Szégyeljék magukat

Szólj hozzá!

Blogok

Mit nézzünk ma a tévében?  Szombat, szeptember 23.

Mivel mozikban a második rész, nézzük meg az elsőt a Kingsman: A titkos szolgálat (Mozi+, 21.00) című kémfilm/kémfilmparódiából. Ez egy igen friss (humorú), [...]

Urbanista  Vegyetek magatoknak egy hőerőművet! - Ugyanitt félelmetes erdei sámántanya és élő halak a kádban. Ingatlansaláta

Eladó hőerőmű, sámántanya rémes szertartások nyomaival és egy halakkal teli fürdőkád.

További hírek

Humor

Partneroldalak

Oldal tetejére