Huszonhárommilliós telekeladás a láthatáron – Tüzelőanyag-tároló központ épülhet Kalocsán
(0)
2015. március 27.
A város délkeleti határában található egykori lőszerraktár közel nyolchektáros területére érkezett ajánlat, beruházási céllal: fűtőanyag-tárolót létesítenének itt. Ha a tervezett mű megvalósul, az munkahelyeket és többlet adóbevételt is hozhat.
Kalocsa is csatlakozik a Föld Órájához
2015. március 26.
Március 28-án este a városháza díszkivilágításának lekapcsolásával Kalocsa is csatlakozik az ausztrál kezdeményezéshez.
Tihanyi Tiborné másik arca – „Sosem erre a pályára készültem…”
2015. március 26.
Egy hetes alkalmi szünet után kedden folytatódott a kalocsai Művelődési Központ által szűk két hónapja útjára indított, „A képviselő másik arca” című programsorozat. Tihanyi Tiborné Irénke volt a hetedik önkormányzati képviselő, aki kevésbé ismert oldalát fedte fel a nagyközönségnek.
Kamarai előadás a vasárnapi nyitva tartásról
2015. március 25.
A Városháza kis házasságkötő termében a Kereskedelmi és Iparkamara és az önkormányzat által közösen szervezett előadáson Lakó Anita, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, megbízott felügyelőségvezetője és dr. Tóth-Kovács Ádám kalocsai aljegyző adott tájékoztatást a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény rendelkezéseiről.
Dolgoznak a világítótestek cseréjén
2015. március 25.
Hétfő óta város szerte találkozhatunk a tucatnyi kosaras autó valamelyikével. Mi a Bánki Donát utcában kaptuk lencsevégre akció közben a szerelőket.
Húsvéti ajándéktárgyak pszichiátriai betegektől
2015. március 25.
A Kalocsai Szent Kereszt Kórház Pszichiátriai Nappali Kórháza fekvő és bejáró betegei három hete kezdték elkészíteni azokat a húsvéti ünnepkörhöz kötődő ajándéktárgyakat, amelyeket az osztályon bárki megvásárolhat, aki ezzel is segíteni kívánja a nagy szorgalommal és kitartással dolgozó betegek további rehabilitációját. A pályázati forrásból megépült, október 8-án átadott Nappali Kórház...
Gondolj előre, gondolj a jövődre!
2015. március 24.
A fogyasztói társadalom számos előnye – mint amilyen például a széles választék – mellett hátrányokkal is jár, legalábbis a környezetvédelem terén. A termékek gyors cserélgetése, a feleslegesen vásárolt holmik és a hozzájuk tartozó rengeteg csomagolóanyag ugyanis a szükségesnél jóval nagyobb környezetterhelést jelent. Ennek kiküszöbölésére jött létre az elmúlt években, évtizedekben a tudatos...