Nem minden rovar bogár, de…
2015. március 30.
Sokunk még mindig hibátlanul tudná befejezni a fentebbi, először az általános iskolában hallott mondatot, ami nem csak biológiai tény, hanem egyfajta üzenet is, miszerint nem minden az, aminek látszik. Nincs ez másként a hulladékkal sem, ugyanis nem minden szemét, ami hulladék, ennél fogva pedig nem is minden haszontalan, amit a kukába dobunk, vagy dobnánk.
Pár perc sötétség, hogy fény gyúljon a fejekben
2015. március 30.
A városháza díszkivilágításának lekapcsolásával Kalocsa is csatlakozott a Föld Órája kezdeményezéshez. Ezzel városunk lakossága is felhívta a figyelmet az energiapazarlás illetve fényszennyezés problémáira, valamint a környezet védelmére.
Sok lesz az! – Komolyan vehető a félmilliárdos pályázati igényünk a tízezer adagos közkonyhára?
2015. március 30.
A csütörtöki testületi ülésen újra terítékre került a megyei területfejlesztési program keretében kiemelt projektek kérdése. Csak egy pont képezte vita tárgyát. Szobrokat is állíthatunk.
Új börtön épülne Kalocsán? – Kevés eséllyel pályázunk
2015. március 29.
Kalocsa pályázat benyújtása mellett határozott a kormány azon felhívására, amelyben létesítendő új börtönkapacitások területigényéhez vár felajánlásokat a településektől. E téren városunkban már van tapasztalat, dr. Bálint József polgármester információi szerint esélyeink mégis szerények.
Húsvéti ebédosztás – Négy helyszínen mérték a babgulyást
2015. március 29.
Kalocsai vendéglátós vállalkozók és az önkormányzat összefogásával ebédosztás volt szombaton Kalocsa több forgalmas pontján. A babgulyás mellé kakaós kalácsot is kaptak, akik 11 óra után fölkeresték a sörsátrak egyikét.
Vádemelési javaslattal zárult a telefontolvajok elleni rendőrségi eljárás
2015. március 27.
Az eset tavaly szeptember 20-án történt Kalocsán, a Búzapiac téren, ahol két bátyai fiú lopta el egy kortársuk mobiltelefonját. A két tolvajt, ahogy akkor meg is írtuk, fél nap alatt beazonosította és elfogta a rendőrség. Az eljárás a napokban vádemelési javaslattal zárult.
Korai Kék Madár – A könyvtárba már befészkelt
2015. március 27.
Tegnap kezdődött és ma zárul a Kék Madár Fesztivált a kalocsai középiskolás diákok körében népszerűsítő rendezvény a könyvtárban.