Kalohírek

 

Üres kirakatban meztelenül mutogatta magát

2014. szeptember 15.,hétfő 13:44  | 
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Kiskunmajsa Rendőrőrse nyomozást indított szeméremsértés vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
Megosztás: 

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2014. szeptember 1-jén 15 óra 20 perckor arról, hogy Kiskunmajsán, a Fő utcán lévő egyik üres kirakatban egy férfi meztelenül mutogatja magát az arra sétálóknak.

A helyi rendőrök azonnal megkezdték az ismeretlen elkövető felkutatását és beazonosítását. A beszerzett információk eredményeképpen kiderült, hogy a bűncselekmény elkövetésével K. Gyula harkakötönyi lakos gyanúsítható megalapozottan. A férfit 2014. szeptember 5-én, 16 órakor Budapesten, a XIV. kerületi Róna parkban fogták el a kiskunmajsai rendőrök, a kerületi rendőrkapitányság munkatársaival közösen.

A 30 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, melynek során beismerte tettét. A nyomozás során az is kiderült, hogy 2014. augusztus 31-én 17 órakor is szeméremsértő módon mutogatta magát a Fő utcai kirakatban.

A rendőrség a nyomozást 2014. szeptember 15-én befejezte, a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal küldi meg a Kiskunhalasi Járási Ügyészségnek - tájékoztatta portálunkat
a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]