Kalohírek

 

Azt hitték, részeg, holott infarktusa volt

2008. április 22.,kedd 19:05  | 
A munkahelyére érve szívinfarktust kapott múlt csütörtök hajnalban egy félegyházi gépkocsivezető. Mivel kollégái azt hitték, hogy részeg, egy időre magára hagyták, aztán átrakták a Polskija anyósülésére, a városba vitték, és egy kocsma közelében a sorsára hagyták.
Megosztás: 

Az 53 évesen elhunyt Sz. I. szerdán este még telefonon viccelődött egyik ismerősével, aztán szokásához híven korán lefeküdt. Háromkor csörgött a vekker: felkelt, megmosdott, felöltözött, beült a Polski Fiatjába, és dolgozni indult. 3 óra 29 perckor meg is érkezett, ám alig gurult be a péküzem udvarára, infarktust kapott. Már képtelen volt irányítani autóját, a lassan guruló járművet a kerítés egyik betonoszlopa fogta meg.

Kollégái – mint a rendőröknek elmondták – azt hitték, hogy ittas, ezért hagyták, hátha magához tér. Csakhogy ez másfél óra múltán sem történt meg. Ekkor jött az ötlet, hogy kiviszik a telepről. Negyed hatkor két munkatársa átrakta a még lélegző férfit az anyósülésre. Egyikük a volánhoz ült, a másik a saját autójával követte őket, és a Csongrádi úti Hornyák büféig mentek. Otthagyták az autót a benne ülő férfivel a kocsmával szomszédos ház előtt, táskáját és kulcsait leadták az ivóban, aztán távoztak.

Munkaidejük lejártával visszatértek a büféhez, s mivel Sz. I. még akkor is az autóban ült, bementek kávézni. Aztán újra megnézték a férfit, akinek akkor már alig volt pulzusa. Kihívták a mentőket, de azok már csak a halál beálltát konstatálták, és értesítették az orvost. Mivel a férfi háziorvosa történetesen szabadságon volt, az őt helyettesítő dr. Szilágyi Máriát kérték fel a halál okának megállapítására. Ő a helyszínen megvizsgálta az elhunytat és kijelentette: szívkoszorúér-elzáródás, azaz infarktus végzett vele. Érdeklődésünkre a doktornő elmondta: amikor ő odaért, már semmi esély nem volt a férfi újraélesztésére. Mindazonáltal javasolta a boncolást, hátha egyéb, kívülről nem észlelhető ok is közrejátszott a halálában.

Sz. I. feleségét csütörtök reggel nyolc óra körül Győrből kereste egy ismerőse telefonon, hogy most hívta egy másik ismerős, hogy baj történt a férjével. Az asszony ekkor megpróbált érdeklődni, ám az orvosnőn kívül jóformán senkitől sem kapott kielégítő választ.

Mivel „idegenkezűségre, illetve bűncselekményre utaló nyomokat nem találtak”, a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az ügyet – tájékoztatta Veres Zoltán őrnagy, a félegyházi kapitányság bűnügyi osztályának vezetője.

Megkerestük a péküzem tulajdonosát is, aki elmondta: tud a sajnálatos esetről. Meggyőződése, hogy a két munkatársat a jó szándék vezette. Egyszerűen így akarták megmenteni Sz. I.-t az itttassága esetleges következményeitől. Azt ugyanis minden alkalmazott tudja, hogy a tulajdonos egyetlen ittas embert sem tűr meg a telepen.

Felháborító mendemonda!

Bár az eset pár napja történt, Félegyházán, de már Kecskeméten is az a hír járja, hogy Sz. I. egyszerűen halálra itta magát. Özvegyét és lányát is mélységesen felháborította a kegyeletsértő ügyből fakadó mendemonda. Úgy határoztak: ha a boncolás eredményét követően (ez legalább egy hónap) sem lesz alapos vizsgálat, a Bács-Kiskun Megyei Igazságügyi Hivatalhoz fordulnak jogorvoslatért.

Forrás:baon.hu

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]