Lebontják a Margit Malmot és magtárait? – Nevetséges 40 millióért kelt el a városképi jelentőségű épületegyüttes
(0)
2015. április 03.
A tegnapi testületi ülésen Török Ferenc vettette föl, hogy úgy tudja, tulajdonosváltás történt a Margit Malomnál. Információi szerint az új tulajdonos teljes bontás után a telek és a bontott anyag értékesítéséből húzna hasznot. Az épület komoly építészeti és kultúrtörténeti értéke dacára nem élvez semmiféle védelmet.
A közvilágítás megújításáról tartott sajtótájékoztatót a Fidesz
(19)
2015. április 01.
Simon Zoltán, a helyi Fidesz csoport elnöke kedden este nyolc órára a Szent István király útra, a város egy már új lámpatestekkel megvilágított szakaszára hívta sajtótájékoztatóra a médiumok munkatársait. Bár a szabad ég alatti tájékoztatót nem kímélte a hol zuhogó, hol enyhébben szemerkélő eső, az elnök portálunknak összefoglalta a helyi Fidesz csoport álláspontját a megújuló közvilágításról.
Huszonhárommilliós telekeladás a láthatáron – Tüzelőanyag-tároló központ épülhet Kalocsán
(0)
2015. március 27.
A város délkeleti határában található egykori lőszerraktár közel nyolchektáros területére érkezett ajánlat, beruházási céllal: fűtőanyag-tárolót létesítenének itt. Ha a tervezett mű megvalósul, az munkahelyeket és többlet adóbevételt is hozhat.
Bíztató kormányzati ígéretek – Egyöntetű lakossági támogatás a Paks II. Atomerőmű mellett
(4)
2015. március 18.
Elsőként Kalocsán, március 17-én tartott sajtótájékoztatót, majd lakossági fórumot Aszódi Attila, a paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős kormánybiztos. A környezetvédelmi eljárás fontos részét képező eseményen, amellyel az évszázad legnagyobb magyar beruházása „mennyiségileg és minőségileg” új szakaszba lépett, a kormányt L. Simon László parlamenti államtitkár képviselte....
Késedelmes projektek – Miért késnek a kalocsai beruházások?
(0)
2015. március 05.
A múlt heti testületi ülésen Simon Zoltán vetette föl, hogy a kormány késedelmes projektként tart nyilván és szankciókkal fenyeget négy kalocsai beruházást. Utánajártunk, hogy állnak e beruházások, mekkora a veszély.
Zárt ülésen történt – Cserék a város Kft.-inek felügyelőbizottságaiban
(0)
2015. március 03.
A múlt heti testületi ülésen zárt ülés keretében tagokat hívtak vissza a város Kft.-inek felügyelőbizotságaiból, helyükre újakat delegáltak, és jóváhagyták a Démásszal kötendő szerződést.
Veszélyben több kalocsai beruházás? – Négy késedelmes projekt a kormány listáján
(0)
2015. február 27.
A tegnapi testületi ülés "egyebek" napirendje keretében Simon Zoltán egy kormányzati portálon megjelent, négy Kalocsához köthető projekt teljesülésének késedelmét jelző információra és az abban rejlő veszélyekre kérdezett rá.