Kalohírek

 

KÉZILABDA: Elhalasztott vereség 
2015. április 01.

Még az őszi szezonból elhalasztott találkozóját játszotta le március 27-én, pénteken este a Kalocsai KC női csapata a Városi Sportcsarnok arénájában, ahol ellenfele a listavezető halasi hölgykoszorú volt.

A hagyományok jegyében: Kalocsai KC – Kiskunhalas UKSC 37–22
2015. március 24.

Akárcsak az előző évadokban, ezúttal is gőzhengerként robogott át a Kolics-rohamcsapat Halas gyenge sáncain, miközben oktatófilmbe illő módon térdepeltették le Szvétek Balázsék „csipkevárosi” ellenfelüket.

KÉZILABDA: Szombaton megyei rangadó
2015. március 20.

Három tavaszi forduló lejátszása után továbbra is őrzi idei veretlenségét a listavezető Kalocsai KC NB II-es felnőtt férficsapata, ráadásul úgy, hogy meghatározó játékosait volt kénytelen nélkülözni a Kolics János vezette együttes.

Hoztuk a kötelezőt: Simontornyai KK – Kalocsai KC 24–30
2015. március 10.

Három sikeres ütközettel kezdte tavaszi hadjáratát a Kolics-légió a bajnokság második felvonásában, amivel stabilizálta listavezető helyét az NB II. Délnyugati csoportjában. Bánhatta mindezt a Szigetvár és a Simontornya nyalka regimentje, amelyeket knockoutoltak a mieink, míg a Komló ifjú titánjai ellen a csata eldöntetlen maradt. Ráadásul mindezt a haditettet úgy érte el rohamosztagunk, hogy...

Kalocsai KC–Nemesnádudvari NKSzE 18–21 – Tűz nélkül nem lehet… 
2015. március 05.

Legjobb lenne kalocsaiként rögtön elfelejteni kézilabdás lányaink „Nádvár” elleni sok hibával tarkított, erőtlen és szárnyaszegett játékát, pedig az ellenfél ezúttal a csoport kilencedik helyén mindössze két győzelemmel szerénykedő, igazán nem acélos együttes volt.

Győzelemmel felérő döntetlen: Kalocsai KC–Komló U23 25–25 
2015. március 02.

A tavaszi szezon első hazai bajnoki fellépésén a nagy kézilabdás hagyományokkal bíró Komló U23-as gárdájával meccselt a Kolics János vezette Kalocsa február 27-én, péntek este a Városi Sportcsarnok arénájában. A mieink tabella elsőként várhatták az összecsapást, míg a komlói ifjú titánokról köztudott, hogy bárkit, bárhol képesek elkapni az NB II. Délnyugat csoportjának tizenkét csapatos...

Győztes csatával indult a tavaszi hadjárat: Szigetvári KSE – Kalocsai KC 16–21
2015. február 25.

A tavasz szezonnyitó fordulójában a Dél-Dunántúl történelmi helyszínén, Szigetváron várt az első ütközet a Kolics-bandériumra, ott, ahol komoly tradíciói vannak a kézilabdának. Éppen ezért kicsit féltve bocsátottuk útjára sérülésektől foghíjas csapatunkat, még akkor is, ha tudtuk, hogy „ez” a Szigetvár, már nem „az” a Szigetvár volt, amely egykoron mindig dobogón végzett az NB II-es bajnokságban.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]