Kalohírek

 

Vonattal ütközött egy teherautó Félegyháza és Tiszaalpár között
2014. szeptember 03.

Egy tehervonatnak ütközött egy teherautó szerdán kora délután Kiskunfélegyháza és Tiszaalpár között.

Bács-Kiskunban 3967 elsős kezdi az iskolát
2014. szeptember 01.

Eljött az iskolakezdés ideje, több általános iskolában már pénteken megtartották az ünnepélyes tanévnyitót.

Tamás az első férfi a megyében, akit prostitúcióért kaptak el
2014. augusztus 27.

Védett övezetben árulta a testét, ezért őrizetbe vették a rendőrök… Sok rendőrségi híradás kezdődik ezekkel a szavakkal, ám a jelentések női nevekkel folytatódnak. Most azonban egy 22 éves kecskeméti férfi, O. Tamás került őrizetbe tiltott prostitúció miatt.

Elismerés a megyei rendőr-főkapitányság több munkatársának
2014. augusztus 19.

Augusztus 20-a, államalapító Szent István ünnepe alkalmából a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság több munkatársa részesült elismerésben.

Solt – Beismerte a többszöri lopást
2014. augusztus 14.

A Kalocsai Rendőrkapitányság Solt Rendőrőrse nyomozást folytatott lopás vétség és lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt P. Mária 39 éves solti lakos ellen.

Nem tért vissza a próbaútról
2014. augusztus 08.

Próbaútra vitte az eladó motort, de „elfelejtette” visszavinni. Még aznap elfogták.

Kiszámítható életpályát kínálnak a honvédségnél
2014. augusztus 07.

A regisztrált álláskeresők részére kínál munkalehetőséget a Magyar Honvédség. Bács-Kiskun megyében eddig több mint kétszázhúszan töltöttek ki regisztrációs lapot.

Blogok

Ezt fald fel!  Lajcsi szelet

Tudom, nemrég voltak az ünnepek, és annyi sütit ettünk, amennyi csak belénk fért, de [...]

Mit nézzünk ma a tévében?  Hétfő, február 22. – Búcsú

Kedves Olvasóim! Úgy döntöttem, nem írom tovább ezt a blogot. Ennek oka elsősorban a tévéműsorok kínálatának erodálódása: nincs már mit ajánlgatni.[...]