Kőrösi Tamás kiállítása – Kiskőrösön immár negyedszer
2014. szeptember 10.
A Kiskőrösi Szüreti Napoknak immár rendszeres, visszatérő vendége a Kalocsai festőművész, Kőrösi Tamás, akinek a borváros ünnepén immár negyedik alkalommal nyílt kiállítása a város központjában található Pátria Klub kiállítótermében.
Kalocsai fotó a kiállításban – Értéket teremtő vállalkozók képekben
2014. szeptember 03.
Ebben az évben ötödik alkalommal hirdette meg a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara az „Értéket teremtek – Vállalkozom” című fotópályázatát, amelyre civil dolgozók fényképeit várták. A cél nem csak az egyes hivatások képbe öntött szépségének visszaadása volt, hanem az is, hogy a beküldött anyagból készült kiállítást utaztatva a pályaválasztás előtt álló fiatalságnak is bemutassák a...
Vinczellér Imre festménye a Hungarikonok kiállításon
2014. szeptember 01.
Múlt szombaton a Várkert Bazárban, a volt testőrpalotában nyitották meg a Világörökség – magyar örökség: Hungarikonok (Kárpáti-gyűjtemény) című kiállítást, amelyen több mint száz magyar és külföldi híresség emblematikus tárgyai, és az azokból a legkiválóbb kortárs művészek által készített szobrok, festmények és installációk láthatók.
Szürkén színesebb – Kalocsa is megmutatja alternatív arcát
2014. augusztus 13.
Valóságos vizuális időutazásban lehet része, ha betér a Kalocsai Színház előcsarnokában megrendezett „Arcképrezsim fényképmoly” fotókiállításra. A tárlat a világ, és ezen belül Kalocsa egy olyan szeletét mutatja meg, amit és ahogyan ritkán láthat – Bakos Miklós fotográfus lencséjén keresztül.
Liszttől Conchitáig – 22 év + 22 alkotó = 1 kivételes tárlat
2014. augusztus 12.
Évről évre izgalmas pillanat az a nyár végi kiállítás-megnyitó Kalocsán, amelyen szemügyre vehetjük, mi mindent „hozott ki” városunk az ide látogatott művészekből. A Hunyadi Kollégiumban két hétig tartott alkotótábort záró tárlat esztétikailag gyönyörködtet, ironizál, sejttet, na meg kérdez is. „Conchita a világ szeme fénye?” – fogalmazott az „angyal előtti ördögtelen anyag” megnyitóján Kiss...
Vinczellér Imre festőművész kiállítása Kecskeméten
2014. július 15.
Kecskemét - A Kodály Művészeti Fesztivál egyfajta nyitányaként Vinczellér Imre festőművész „Koncert - Képek" kiállítását mutatták be a közönségnek hétfő este a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központban.
Megnyílt a Kalocsa-Art 2014 kiállítás
2014. április 26.
Pénteken 17 órai kezdettel tartották az idei Kalocsa-Art megnyitóját a Kiállítóteremben. A városunk és térségünk képzőművészeinek hagyományos seregszemléjén a huszonhárom alkotó közt most is volt olyan művész, aki első alkalommal állított ki ezen a tárlaton.