Halálos családi tragédia
2008. szeptember 29.
Vasárnap délután az 5301-es út 65km szelvényénél, Kiskőrös irányából Kalocsa irányába haladt személygépkocsijával egy kalocsai család. A gépjárművezető előzésbe kezdett, mely során ráhajtott a menetirány szerinti bal oldali útpadkára, megcsúszott, majd áttért a jobb oldali útárokba és egy fának ütközött.
Ingyen tankönyv Foktőn
2008. szeptember 25.
A foktői önkormányzat jóvoltából iskolakezdéskor a község diákjai ingyenesen vehettek át az új tankönyveket, hogy ezzel is csökkentsék a beiskolázással kapcsolatos költségeket. 2003-tól ezt a terhet a helyi önkormányzat vállalja magára. nyilatkozta a portálnak Jakab Ferenc polgármester.
Épül a növényolajgyár
2008. szeptember 24.
A hetekben megkezdődtek a Foktő melletti Barákán a térség legnagyobb beruházásának építési munkálatai. A Glencore Grain Hungary Kft. a már meglévő gabonatárolói mellé most egy 13 milliárd forintos fejlesztést valósít meg, melynek keretében egy 500 ezer tonna kapacitású olajos magvak feldolgozására alkalmas növényi olajsajtolót épít.
Szelidi alkotótábor
2008. szeptember 23.
Ismét a dunapataji Önkormányzat kezelésében álló Holdfény Kemping adott otthont a kistérség művészei számára rendezett képzőművészeti alkotótábornak.
Jöjjön Patajra egy jóízű pacalra!
2008. szeptember 15.
A hétvégi hidegfront kegyes volt a dunapatajiakhoz, bár igen erős és hideg szél fújt, az eső legalább nem esett. Így legalább szárazon megúszták a rendezvényre kilátogatók a szombati napot. Volt ott minden, mint a moziban, minden korosztálynak és mindkét nemnek kedvére téve.
Bódi Csaba, Győzike Benedeken
2008. szeptember 11.
Jótékonysági estet szervez a dunaszentbenedeki Cigány Kisebbségi Önkormányzat egy beteg kisgyermek megsegítésére. Kovács Andrásnál izomsorvadást állapítottak meg az orvosok, most az ős-sejtbeültetéses kezelésre gyűjtnek, amely megmentheti
Három napos ünneplés
2008. szeptember 10.
Az immáron tradicionálisnak mondható Dunaszentbenedeki Falunapok rendezvénye örömteli mérföldkőhöz érkezett az idei esztendőben. Ez a kerek szám nem csak azt jelenti, hogy a térségünkben élő emberek zavartalanul, felszabadultan szórakozhatnak felülemelkedve mindennapi életük nehézségein-, jelzés ez Dunaszentbenedek lakosainak, az országnak, mindenkinek. Az összefogást, az egy célért való...