Vasárnap délután az 5301-es út 65km szelvényénél, Kiskőrös irányából Kalocsa irányába haladt személygépkocsijával egy kalocsai család. A gépjárművezető előzésbe kezdett, mely során ráhajtott a menetirány szerinti bal oldali útpadkára, megcsúszott, majd áttért a jobb oldali útárokba és egy fának ütközött.
A fáról visszacsapódott az úttestre. A baleset következtében a gépkocsi 31 éves kalocsai vezetője a helyszínen életét vesztette, felesége súlyos sérülést, míg a hátsó ülésen a biztonsági gyermekülésben utazó négy éves kislánya könnyű sérülést szenvedett.
A helyszínen lefolytatott vizsgálatok során, mint azt Tóth Zoltán, a közlekedési alosztály vezetője elmondta, megállapításra került, hogy se a sofőr, se a mellette utazó hölgy nem voltak bekötve. Egyedül a hátsó ülésen utazó kislány volt szabályosan bekötve. A százados ezúton hívja fel az utazók figyelmét, ha útra kelnek, mindig tartsák be a balesetmentes közlekedés szabályait, és kössék be magukat!
elena