Út a csúcsra – Egy lemezen Avicii és Roberto Rios
2015. február 19.
Tavaly tavasszal számoltunk be arról, hogy a kalocsai származású, sok évig a Balkán Drinkbár rezidens lemezlovasaként működő Bácskai Róbert, alias Roberto Rios álmodott egy nagyot és elkészítette első saját szerzeményét, amelynek vokalistája nem kisebb sztár, mint Dukai Regina énekesnő lett. Lássuk, szűk egy év távlatából, hogy hová jutott a felvétel!
A képviselő másik arca – Szülői szerepre készül a Filvig család
2015. február 18.
Első kézből származó, örömteli bejelentésnek lehettek tanúi mindazok, akik dr. Filvig Géza önkormányzati képviselő, az előző ciklusban alpolgármester, „A képviselő másik arca” című bemutatkozó előadására érkeztek február 17-én, kedden a Művelődési Központ nagytermébe. A képviselő életútját bemutató fotósorozat azzal a tapsot kiváltó ultrahang képpel zárult, amelyen a négy éve házas dr. Filvig...
Sok nem kis apróság – Ez történt még a Városházán
(0)
2015. február 18.
Bérbe adjuk a Vízimadárparkot – ha sikerül –, Deák Dixi Ferenc nevét kapja a megújult birkózóterem, zárt ülésen pedig többek közt a KEF új tisztviselőit is megválasztotta múlt csütörtöki ülésén az önkormányzati testület.
Házat vettünk! – A Kalocsa Szíve ötvenmilliós projekteleme volt a tét
2015. február 17.
Az Érsekkertnél álló, szociális bérlakásként hasznosított ház kiváltására 22 millióért vesz a város kertes házat. A lakót védő jogok miatt, a Kalocsa Szíve egy projektelemének megvalósítása érdekében volt szükség a vásárlásra.
Újabb hírek láttak napvilágot a kórházról
(9)
2015. február 17.
Az elmúlt hetek, a kalocsai közvéleményt leginkább foglalkoztató témája a 60 ezer ember ellátásáért felelős Szent Kereszt Kórházat is érintő egészségügyi átszervezés. Portálunk úgy tudja, a kecskeméti, a bajai, és a kiskunhalasi kórház vezetése is foglalkozik a kalocsai kórház egyes osztályai betegforgalmának, ágyszámának és humánerőforrásának felmérésével. Kalocsa a felkínált kiskunhalasi...
Megemlékezést tartottak a Kitörés áldozatainak emlékére
2015. február 17.
Éppen 70 évvel ezelőtt – 1945. február 11-én – vette kezdetét a magyar és szövetséges katonák kitörése a Budai Várból. A II. világháború végén Budapestet és ezzel egész Nyugat-Európát a sokszoros túlerőben lévő bolsevik Vörös hadsereggel szemben mindegy 40-45000 fő védte, két és fél hónapon keresztül.
Összehangolt rendőrségi akció az Ecetgyár utcában – Kábítószerbirtoklás gyanúja miatt indult nyomozás
2015. február 17.
A kalocsai rendőrök a Katasztrófavédelem mobil laborjának segítségét is kérték egy tegnapi akció során az Ecetgyár utcában. A gyanú: kábítószer-birtoklás. (Vagy mégsem? - Frissítve!)